A tavaszi éttermi nyitás óta vártuk, hogy végre a Borkonyha ne csak Desszertműhelyként üzemeljen. (zárójelben jegyzem meg, jártunk ott, és a desszertekkel, szendvicsekkel pótolni tudta azért azt az űrt, amit az étterem majdnem egy éves hiánya jelentett a budapesti éttermi választékban). Augusztus elején jelent meg a hír, hogy nyitnak. Mi egy napsütéses, kellemes szombat délutánra foglaltunk asztalt.
Amikor a bejárathoz érkeztünk, az egyik pincér úgy sétált ki az ajtón, mintha ott sem lennék, gyakorlatilag félre kellett ugranunk, hogy utat engedjünk neki. Úgy tűnt, hogy láthatatlanok vagyunk…
Biztosan jó helyre jöttünk? Nézek az ajtó mellé... De a név stimmel és a napokban megkapott csillag is ott van a falon.
Féltem, hogy elsírom magamat, annyira ledöbbentett a “fogadtatás”. Szerencsére az étterembe belépve már ismét láthatóvá váltunk, választhattunk a még szabad kétszemélyes asztalok közül. Aztán ott termett egy felszolgáló, aki rögtön vízzel kínált minket, majd az egész étkezés során figyelmesen foglalkozott velünk, segített az ételek és italok kiválasztásában, mindig ott volt amikor kellett. Megnyugodtunk. Csak egy pillanatra támadt zavar az Erőben.
Az étvágygerjesztőnek szánt padlizsános zakusza és a friss kenyérhez hozott kecskesajtos vaj után nyitásnak egy csicsóka erőlevest kértem fürjjel töltött raviolival. Remek választás volt, akárcsak G. által rendelt - galamb, kacsamáj, szarvasgomba fantázianévre hallgató előétel. Ez utóbbi nem csak finom volt, de olyan szép, mint egy festmény, a roppanós quinoaval és a zöld - káposztalevél - tacoval.
A friss hal - ami aznap tokhal volt - brokkolival, kaporral és konfitált citrommal érkezett nekem, G. őzgerincet evett reszelt gesztenyével, zellerkrémmel és gombával.
A tányérok ismét mesterien komponálva - de nem csak nézni volt jó az ételeket, az ízek is tökéletesen összhangban voltak. Ezentúl mindig konfitált citrommal szeretném enni a halat.
Lehet, hogy furcsa, de én mindig a deszerteket nézem meg először az étlapon. Imádom az édességet, és sokszor úgy érzem, hogy jól sem laktam, ha nem édes ízzel zártam az étkezést. Szóval mindig úgy választom ki az ételeket, hogy a végén ne csak hely maradjon az édességnek, hanem tökéletes záróakkordja is lehessen majd az ebédnek, vacsorának.
Elsőre a vargabélessel szemeztem, de az ebéd végére változtattam. Pincérünk véleményét is kikérve, egy könnyedebbre cseréltem: zöldalma, bodzavirág, kapor. Kapor? Fura ugye? De isteni és üdítő volt ez az ízkombináció!
G.nagyon szereti a csokit. A desszert is csokis volt. Körtével - és, hogy ott is legyen egy kis csavar - vargányával. Úgy látszik, ő egy igazi őszi gombás menüsort rakott össze magának erre a nyáriasan meleg szeptemberi napra.
Jó, hogy a végén minden a helyére került. Mint, ahogy a Micheline csillag is újra a Borkonyha neve mellett. Már nem éreztem a zavart az Erőben. Megnyugodtam. Minden olyan volt mint korábban, családias barátságos, de a végletekig profi. Ahogy Sárközi Ákos is fogalmazott: A Borkonyha étterem van, volt és lesz! És remélem, hogy lesz még vargabéles is, mert azt is szeretném megkóstolni.
2021.09.04.
