Pöttyök - falatok - adagok

Pöttyök - falatok - adagok

Tiago a pult mögött - Essencia Restaurant

2024. március 22. - Emma Asszony

A négy keresztgyerekünk közül L. az első számú. Természetesen ez csak időbeli elsőbbséget jelent. Kiskorától kezdve évente egy-két napot mindig velünk töltött. Jó előre megterveztük a programokat, sokat kirándultunk, túráztunk, moziba mentünk, vidámparkba, este pedig közös raclette sütögetéssel zártuk a napot. De ami nagyon fontos volt, az az, hogy legyen otthon juharszirup, mert reggelire mindig amerikai palacsintát sütöttünk.
Pár éve már raklette helyett inkább vacsorázni járunk. Szerencsére ő itt is jó társaság, szereti a jó ételeket és az új ízeket megismerni.
Az Essencia étterembe mindenképpen el akartam vinni. Én most jártam itt harmadszor.

pult_esse.jpg
Először azért mentem, mert meg szerettem volna kóstolni a portugálok híres narancsos tekercsét, a torta de laranja-t. Tiago a séf egyenesen Portugáliából érkezett hazánkba. Ki más készítheti el ezt az édességet a legtökéletesebben Budapesten, ha nem ő? Nagyon tetszett a hely, és az a kedves fogadtatás ahogyan Tiago köszöntött minket a látványpult mögül.

Másodszor azért mentem el, mert szerettem volna ha G. is eszik a portugálok híres narancsos tekercséből. Akkor sem csalódtam sem az édességben sem Tiagoban a pult mögött.

Az Essencia étterem Tiago és Éva (Tiago Sabarigo és Jenei Éva) - szó szerint és átvitt értelemben is - közös "szerelemétterme". Négy éve nyitották meg, abban a zűrös 2020-as évben. De szerencsére sikerült túlélni mindent: vírust, karantént, bezárásokat... Többek között talán azért is mert ez egy laza, barátságos hely. Úgy érzi az ember magát mintha csak vendégségbe érkezne a barátaihoz, ahol nagyon jókat lehet enni.

Szombaton este tehát harmadszor léptem be a natúr téglával és kék-fehér csempékkel dekorált étterembe. Amikor megláttam Tiagót mosolyogva a pult mögött, tudtam, hogy most is minden rendben lesz.
A felszolgálókat is megismertük, nyáron már hozzájárultak az Essencia-élményünkhöz. Nem volt olyan kérdés, amire ne kaptunk volna kielégítő választ az ételekkel és az italokkal kapcsolatban.

Egy remek portugál habzóborral koccintottunk a vacsora előtt, majd L-re bíztuk a döntést, hogy az étlapról válasszunk magunknak fogásokat, vagy degusztációs menüt kérjünk. Ez utóbbit választotta, abból is az 5 fogásos variációt. Nekünk is tökéletesen megfelelt ez az ételsor, hiszen mindjárt a polipos előétellel indult, ami mindkettőnknek nagy kedvence. Ráadásul - mint majd látjátok - a fogások számát meglepetés ételek bővítették.

Mindjárt először kedv- és étvágycsinálónak kagylót kaptunk tintahal tintájával festett tésztabatyuban, túrómousse-t és kacsamájbonbont. A pezsgő és ezek a kis étvágygerjesztő falatkák megtették a hatásukat.

polip_esse.jpg
Türelmetlenül vártuk a polipot!
Nem most ettem itt először ezt az ételt, de nagyon tetszik, hogy mindig valahogy máshogy készül. Most például füstölt paprikás halalaplével - Caldeirada szósszal - és a tetejére szórt chorizo kolbász morzsával ehettük. Imádtam a polip újabb “árnyalatát”.

olaj_esse.jpg
Tiago azonkívül, hogy Michelin csillagos séf, a Distinctus olivaolaj magyarországi nagykövete is. Már csak azért is megéri beülni az Essenciaba, hogy megkóstolhassuk ezt a hihetetlenül gazdag ízvilágú, háromféle olajbogyóból készült extra szűz olívaolajat. Nincs is másra szükség, mint egy szelet frissen pirított kovászos kenyérre és tunkoljuk nyugodtan! Ha nem kaptuk volna meg rövidesen a csicsókakrémlevest, talán még repetát is kértünk volna.
leves_esse.jpg

Szóval a leves: nem bírom ki és elárulom. Nálam ez volt a befutó, az abszolút győztes a menüsorban. És nem feltétlenül csak azért, mert kihasználva a lehetőséget én kaviárral kértem. A levesbetét is csicsóka volt, csipsz és citrusokkal ízesített püré formájában. Az előbb említett kaviár sóssága pedig nagyon jól kiegészítette az ízeket. Legutóbb itt a finomfőzelék bűvölt el ennyire. Íme, a szegények krumplijának és a világ egyik luxuscsemegéjének tökéletes egymásra találása!

A főételek következtek két felvonásban, kétféle szereposztással.

hal_esse.jpg

Először tőkehal és kacsamell közül választhattunk. L.és én az elsőt kértünk, ami portugál recept alapján készült. Az omlós húsú tejszínes halat köretként “krumpli tagliatelle” koronázta. A könnyű és finom étel mindkettőnknek nagyon ízlett.

Jó passzolt hozzá az a szintén portugál fehérbor, amit a sommelier ajánlott hozzá. L. pedig feketeribizli szörpöt kapott, ami ismét a dédanyám szörpjét idézte fel nekem.

kacsa_esse.jpg

Egy falatka erejéig megízlelhettem a káposztástésztával felszolgált kacsát is G. jóvoltából. Tudnak valamit itt az Essenciaban. Hihetetlen ízbomba volt ez is!

Jöttek a nehézsúlyú versenyzők.

ribeye_esse.jpg

L. és én ismét egyformát választottunk: Érlelt marha rib-eye zellerkrémmel és burgonyagratinnal. Én itt kicsit már félni kezdtem: jajj mi lesz a desszerttel? Így pár falat után “felajánlottam” L-nek a húsadagomat, és beértem az önmagában is nagyon finom körettel.

oz_esse.jpg

G. az őzgerincet gombás galuskával kapta. Nyilván most is járt egy kis kóstoló nekem is. Ó, az a galuska! Önálló ételként is szívesen választanám az étlapról!

A desszert tekintetében sem ugyanazt kértük mindhárman. Ezért is néztünk meglepetten, amikor mindegyikünk elé ugyanolyan édesség került, ráadásul nem is hasonlított arra, amit vártunk. A pincér pár pillanatig mosolyogva élvezte ki döbbenetünket, majd megnyugtatott minket, hogy nem kell aggódni, ez még csak az “elődesszert”: tojásdzsem pirított mandulával, répás narancsos szósszal. Ez a habkönnyű csoda arra hivatott, hogy átvezessen minket a sós ízek világából az édesek felé.

piskota_esse.jpg

G. és én egy újabb portugál süteménnyel ismerkedhettünk meg: “Pão de Ló” ami egy rengeteg tojásból készülő habkönnyű piskóta. Kulináris kalandozásaink egyik újabb fantasztikus állomása volt: a krémesen lágy tésztához ugyanis birsalma darabokkal kevert érlelt kecskesajtot és vérnarancs öntetet adtak.

almas.jpg

Ha én választom L. almás pitéjét valószínűleg sosem eszem meg. És nem azért mert nem volt finom, hanem mert egy műalkotást csak csodál az ember és nem esik neki késsel és villával! Ha ételszépségversenyt hirdetnének, abszolút esélyes lenne a koronára.
Nem írok róla többet, a kép beszél helyettem is.

A petit four-ként kapott pastel de Belém mondhatnám, hogy már csak hab volt a tortán, de persze ez nem más, mint sült vaníliakrém tésztakosárkában.

Kicsit még üldögéltünk és kortyolgattuk megmaradt italainkat, majd lassan búcsút vettünk a személyzet tagjaitól. Kölcsönösen ígéretet tettünk egymásnak: mi, hogy még visszatérünk, ők pedig, hogy polippal várnak minket.

Meglepően meleg márciusi este volt, így sétáltunk egy jót a belvárosban, majd hazamentünk.

Reggelire természetesen amerikai palacsintát sütöttünk.

2024.03.16.

 

Egy újabb egyéjszakás kaland - Natura Hill

Újabban rákaptunk az egyéjszakás kalandokra. Keresünk valahol nem túl messze Budapesttől egy hangulatos települést, és egy éjszakára kiruccanunk G-vel. Felfedezzük a környéket, sétálunk, megnézzük a nevezetességeket, kávézunk és természetesen valahol eszünk egy finom vacsorát is.

Megint évfordulót ünnepeltünk: ezúttal a Dunakanyart vettük célba, a bájos Zebegény települést. Szállást távol a világ zajától a Natura Hill-ben foglaltuk le.
Négy éve szeptember már jártunk egyszer itt - még a világjárvány idején - és boldogan használtuk ki a lehetőséget, hogy akkor épp nyitva lehettek az éttermek. Szó szerint és átvitt értelemben is ki voltunk éhezve valami jóra. Ültünk a hegytetőn az őszi napsütésben és a teraszon fogyasztottuk el az aznapi spontán bisztró ebédünket. Azért mondom, hogy “aznapi”, mert ez a hely étlappal nem rendelkezik, a séf mindig a foglalások alapján - friss és szezonális alapanyagokból - alkot délben és este.

Vasárnap dél körül indultunk, és röpke fél órás autókázás után már meg is pihentünk Verőcén, a Dunakanyar kapujában. A vasútállomáshoz közel leparkoltunk és a híres keramikus Gorka Géza egykori házát kerestük meg, ami napjainkban múzeumként üzemel. A kertjében pár éve működő Zsengélő kávézóba igyekeztünk, ami abban az épületben kapott helyet, amit egykor a művész a kerámiák kiégetésére használt. Gyönyörű napsütéses meleg idő volt, sokan a kertben ültek, de mi az épületen belül az egykori égető kemence mellé telepedtünk le. Miközben ettünk egy könnyű ebédet, és ittunk egy kávét, a retro tévéből kialakított akváriumban úszkáló aranyhalakat nézhettük.
Aztán úgy alakult, hogy még egy megállót beiktattunk. Mivel a nagymarosi Sakura cukrászdából olyan hangosan kiabáltak az islerek, hogy gyertek be, nem is bírtuk ki, hogy ne menjünk be oda is…

Zebegénynél az egykori szőlőhegyre kanyarodtunk fel, és a Natura Hill táblákat követve érkeztünk meg a hegytetőre. Jártunk már itt, tudtam, hogy mire számítsak. Emlékeztem a birtokot körülölelő hatalmas levendulamezőre is. De az elém táruló varázslatos panoráma most is olyan elementáris erővel hatott rám, mintha most látnám először. Hazánk egyik legszebb pontján álltunk a hegyek ölelésében, alattunk pedig ott kanyargott a Duna. Ez olyan látvány, amivel nem lehet betelni.

A szállásunkat egy nemrég átadott különálló épületben, a LES-ben foglaltam. Tökéletes választás volt. A legfelső szinten volt a szobánk. Itt nincs szükség különösebb lakberendezési praktikákra, dekorációs elemekre, hiszen ott van az a lélegzetelállító kilátás, amit nem lehet sehol megvásárolni. A szoba minden helyiségéből a táj szépségében gyönyörködhettünk. A nap melegen sütött, szélcsend volt, szinte nem is mozdult a levegő, csiripeltek a madarak, a kanyarodó Dunán csillogott a napfény… Naplementéig a teraszon üldögéltünk.

taj.jpg

A vacsora este 6 órakor kezdődött a slow food jegyében.
Mit értünk ezalatt? A slow food megnevezés tulajdonképpen fricskaként született meg a gyorséttermek „fast food” elnevezésére reagálva és nem jelent mást, mint, hogy az emberek kicsit lelassulva, a gasztronómiai élményekre koncentrálva, kényelmesen fogyasszák el az eléjük kerülő ételt. A slow food mozgalom elsődleges célja a helyi gasztro-kulturális értékek megőrzése, azok sikeres hasznosítása. Ez a cél itt is. A Natura Hill konyhájában törekszenek a regionalitásra, és amit csak lehet azt környékbeli, börzsönyi kistermelőktől szereznek be. Ráadásul az elmúlt években már saját zöldséges kertjük is lett, amit igyekeznek maximálisan kihasználni. Sok mindent tartósítanak, savanyítanak, szárítanak, aszalnak. Mindezek visszaköszöntek a tányérunkon is.

Már teljesen sötét volt amikor felsétáltunk a főépületbe, ahol vacsorát szolgálták fel. Mivel hagyományos étlappal nem rendelkezik a hely, felszolgálónak érdeklődött, hogy szeretnék-e előre tudni az aznapi 4+2 fogásos menüsort. Az ételenkénti meglepetést választottuk.
Amíg az amuse bouche-ra vártunk proseccot kortyolgattunk.

ab_1.jpg
Az első falatkával engem rögtön megbabonáztak: Turbolyás, szójás cékla, hozzá krémes sárgájú tojás, halikra és pirított tökmag. Egyből szerelem volt.

elo.jpg
Előételnek sonkát kaptunk, fokhagymacsipsszel, mustárral és mustármaggal, savanyított retekkel és fügével. Nekem a füge annyira nem ízlett, de G. önként vállalkozott, hogy az enyémet is megeszi.  A sárga házi mustár isteni volt!

leves_4.jpg
A mályvaszínű leves igazán meglepett. Lilakáposztából készült, amiről nem feltétlenül egy leves jut eszünkbe elsőre. Nem csak a színe volt gyönyörű, hanem az íze is nagyszerűen harmonizált a levesbetéttel, ami birsalma, füstölt tokhal és kapor volt.

fo.jpg
Gombákkal, csicsókával és kvaszcsipsszel ölelve érkezett a szarvasgerinc. Nem vagyok egy nagy steak rajongó, de a kétféleképpen elkészített csicsókával együtt "nagy duzzogva" mind megettem! Jelentem, a kvasz pedig csipsz formájában sokkal jobban ízlett, mint ha pohárban kaptam volna.

dessz.jpg
Nagyon finom volt a vagány kinézetű desszert is, amihez mi újabb pohár proseccot kértünk ki. Jól illett az aszalt sárgabarackos túrókrémhez is, amit baracklekvárral pettyeztek és mákmorzsával hintettek meg.

pf.jpg
Búcsúzóul kaptunk még egy kis levendulás törökmézet - mint helyi specialitást a saját levendulásból - és egy-egy gyümölcsös gumicukrot.

Jólakottan búcsúztunk el a fiatalos és lelkes személyzettől. Jól is esett a rövid séta a LES-be “hazafelé” menet.

taj2.jpg

Reggel sajnos ködös, szeles esős időre ébredtünk. A tervezett kirándulásunk így elmaradt. A szoba hatalmas ablakain keresztül az ágyból néztük a tájat, ami egy újabb arcát mutatta meg ma nekünk. De higgyétek el, ennek is megvolt a varázsa!

Ezek után mindenkinek csak ajánlani tudom: egyéjszakás kalandra fel! 

2024.02.18.

Top of Budapest - Virtu Restaurant

Azt nagyon szeretem, amikor Budapestre megérkezve a BAH csomópont felől a Hegyalja úton közelítjük meg a Dunát. Nézni, ahogy az úton lefelé kanyarodva megjelenik előttünk az Erzsébet híd hófehér sudár, karcsú alakja, ami aztán ahogy közeledünk felé egyre hatalmasabb és hatalmasabb lesz, majd végül teljesen fölénk tornyosul. A hídra érve egyből balra fordulok, hogy odaköszönjek a Lánchídnak és a Parlamentnek, majd gyorsan a többi még látható hídnak is odaintek. Vetek egy megnyugtató pillantást Klotildra és Matildra a pesti hídfő két nagyasszonyára, majd lekanyarodunk a rakpartra, hogy odaköszönhessek a túlparton a Várkert bazárnak, és a felette a budai Várnak. Ilyenkor talán még azt is szeretem, ha nagyobb a forgalom, mert akkor a legkedvesebb barátomra a Lánchídra is jut elegendő időm. Innen keletre fordulva jön - az engem kicsit a római Piazza Navonara emlékeztető - József Nádor tér. Az Andrássy út impozáns palotái sokszor csak úgy elsuhannak mellettem. Ezért kicsit szurkolok, hogy néha azért pirosat is kapjunk, - hogy mielőtt teljes figyelmemet a Hősök terének szentelhetném - odaintsek az Operának és a másik nagy kedvencemnek a Balettintézetnek is. Végül a Városligetben megnézem a fák között megbújó romantikus Vajdahunyad várat is.

Esti kivilágításban talán még jobban szeretem ezt. De minden évben van pár hét amikor ez az útvonal maga a csoda: ha karácsonyi fényárban úszik! (Évekkel ezelőtt a nagyanyámat is ezen az útvonalon hoztuk el Budapestre az ünnepek alatt. Akkor azt mondta, hogy ez volt a legszebb karácsonyi ajándéka.)

Van három dolog ami nélkül már jó ideje nem múlhat el karácsony. Megnézni valamikor a Diótörőt, a Herendi teadélután a névnapomon, és egy közös vacsora barátainkkal. A Szenteste előtti utolsó hajrában pár órára megpihenni az évvégi rohanásban.

Az idei helyszínre november végén találtam rá. G. és én szabadságon voltunk, és “turistáskodtunk” a városban. Séta, brunch, kávézás, majd a nap lezárásaként meglátogattuk a MOL Campust. A gyorslifttel pillanatok alatt a 29. emeleti kilátóban voltunk. Előttünk hevert város, mint egy terepasztal: a Duna, a hidak, a Parlament, a Gellért-hegy, a Bazilika és más jól- vagy kevésbé ismert épület. Egyszerre volt izgalmas és megnyugtató az “öreg barát” látványa a magasból.

Ide eljövünk - mondtam G-nek, amikor bekukkantottam a toronyban nemrég megnyílt Virtu étterembe. Igaz ez “csak” a 28. emelet, de az innen nyíló kilátás is megfelelő hátteréül szolgálhat majd az idei karácsonyi vacsorához. A hely éppen csak most nyitott, Lendvai Levente séf irányításával. Ő az Arany Kaviárból jött ide, talán már főzött is nekünk. Eljöttünk tehát hozzá, hogy 120 méter magasan megkóstoljuk az otthon és a szeretet ízeit.

Munka után A. és én sétáltunk kicsit a Duna-parton, majd villamossal mentünk a toronyhoz. Én olyan izgalomban voltam, hogy úgy elsétáltam G. mellett - aki már ott várt ránk - hogy észre sem vettem. Mindjárt nagy nevetéssel indult ez az este.

A panorámalift pillanatok alatt a repített minket a teltházas étteremhez. Nem viccelek. A több, mint 100 fő befogadására alkalmas helyen már szinte nem volt szabad asztal. Ide nem lehet csak úgy betoppanni. Főleg nem karácsony előtt. De a kiszolgálás gördülékeny, a felszolgálónk bár szemtelenül fiatal (ha megbocsájtja ezt a kijelentést nekem) de már most vérprofi!

Kapjuk is az étlapot és hozzá egy ajándék Bollinger pezsgőt, ami az asztalfoglalásunkhoz járt. Én máris imádom a helyet!

kenyer_2.jpg

Miután kiválasztottuk az ételeket, elfogadjuk a felajánlott kenyérválogatást, amihez jutúrós körözött, vaj és szőlőmagolaj jár. Ez utóbbi mindenkit levett a lábáról. De a körözött is versenyben volt.

leves_3.jpg

Az első fogást - ami Krúdy húslevese - fazékban tálalják, mindenféle jósággal kísérve: vajpuha marha stefániával és nyelvvel, roppanós zöldségekkel, grízgaluskával, és persze az elmaradhatatlan velős csonttal és pirítóssal. Mivel ez egyszerre leves és főétel, G-vel elfelezem, hogy maradjon kapacitásom a folytatásra. Szerintem ő sem bánta meg. Mennyei volt.

1703171076627.jpg

A. a klasszikus kacsamáj-tokaji aszú-kalács triót mellett döntött, amit én is megkóstoltam. Tökéletes összeillő hármast alkottak. Nem olyan mint egy karácsonyi koszorú?

P. pedig halászlevet evett, ami a bajai és a szegedi recept fúziójaként született meg itt a Virtuban.

steak.jpg

A folytatás következett: A. grillezett tokhalat, G. a szarvasvadast, P. hátszínt, én pedig töltött gombát választottam.

tokhal.jpg

Mint asztali “főkóstoló” kijelenthetem, hogy az étlapon szereplő főételek felét sikerült megízlelnem, és bármelyikét szívesen javaslom mindenkinek. Ha pedig ezt reprezentatív mintának veszem, akkor bátran ajánlhatom bármelyik főfogást a menüről.

barpult.jpg

Ezután szükségünk volt egy kis pihenőre. A. és én a szokásos éttermi sétánkra indultunk. Hangulatos a hely. A háttérben szóló zene nem nyomja el a beszélgetést. Hullámos falak, kék márvány pult, áramvonalas bútorok, buja növényzet. Minden az épület lábánál hömpölygő Dunára emlékeztet. A hatalmas üvegablakok mögött pedig a város és fényei. Itt nincs szükség képekre a falakon.

1703171318357.jpg

Desszertnek páronként egy-egy pohárban tálalt Sacher fantáziát és egy-egy “Jutka rakott palacsintáját” kértük. G. és én nem vesztünk össze: nála a Sacher, nálam a palacsinta volt a nyerő. Bár elismerem, hogy azt a sárgabarack sorbet ami az ő édességéhez járt, ha lehetne külön is kirendelném.

És most jönnek az extrák:

Felsétálunk a 29. emeletre, hogy a fedélzetről újból letekintsünk a városra. Ismét gyorsan számbavettem régi barátaimat és ismerőseimet: az épületeket és a hidakat. Budapest teljes pompájában ragyogott. A távolban még tüzijáték fényeit is láttuk. Ilyen egy igazi karácsonyi csoda!

Lehetett ezt még tetézni? Lehetett. Hazafelé átmentünk az Erzsébet hídon…

2023.12.20.

Tessék vigyázni, az ajtók záródnak! - Onyx Műhely

G. és én a Nagyvárad téri metróaluljáró piros műanyag székein ülünk.
A Metro-ra várunk.
Útravaló rizschipset rágcsálunk és mellé cascara teát iszunk.
A Váróteremben rajtunk kívül még körübelül tíz ember teszi ugyanezt.

varoterem.jpg

Hamarosan elkezdődik egy nagyvárosi utazás.
De előtte eszünk még egy lángost? Mert itt káposztakrémmel adják!

És mielőtt elindulunk, kóstoljuk egy pet-nat-ot?

petnat.jpg

Nagy, vízzel teli akváriumban nyitják ki, így nem fröccsen ránk ez a pezsgő ital.
Mert pezsgő ez is. De inkább olyan viccesen.
Ez a pet-nat. Teljes nevén pétillant naturel.
Nincs meg benne a pezsgő csillogása és eleganciája, és ebben sokkal kevesebb a buborék is.
Kortyolgatom ezt az enyhén gyöngyöző, kissé opálos italt.
Életemben először. De biztos, hogy nem utoljára!
A pet-nat minden pezsgő őse, Franciaországból.
(Honnan máshonnan?)
Ez mondjuk itt készült a szomszédban, a Váli-völgyben Kajászón.
Vábrik birtok. Vábrik birtok - ismételgetem. Csak el ne felejtsem.

Az ellenőrök lepecsételik a jegyünket.

G. és én ezúttal azért szálltunk Metro-ra, hogy részt vegyünk egy hangulatos ízutazáson.

Tessék vigyázni, az ajtók záródnak! - halljuk - és az ajtók záródnak!

A Metro elindul, - az utazás elkezdődik!

terkep.jpg

Tizennégyen ülünk egy asztalnál.
Körülöttünk nem hallunk magyar szót. Fülelünk és találgatunk.
A magányos nő G. szerint amerikai.
És ez a pár itt mellettünk?
Északi nyelv lehet. Svéd vagy dán?
És a többiek?

Váratlan, sokrétű és szédítő a Megérkezés.
Almás hagymalekvár, savanyított hagymahéj, feketefokhagyma, rózsás hagymahab, mandula és hagyma granita.
A hagymához hagymát eszünk - nevetünk G-vel, kár, hogy ezt csak mi értjük az asztalnál.
A Sauska nyers pezsgő pedig olyan jól csúszik hozzá!

A következő megállónál választhatunk: Napfényre vagy Neonra vágyunk?
Október vége felé járunk, én még érezném az utolsó napsugarak melegségét egy padon, a parkban, a teraszon vagy épp itt a Metron.


forgas.jpg

A tányér forog, figyelem a fények játékát, és minden falatját kiélvezem a napsárga szósszal körülölelt sárga töltött tésztabatyunak.
Édesburgonya, mandula, sajt, tökmag, zsálya, alma… a tányéron már az ősz ízei.

A pohárban a MaiNyúl Veres 2021-ből.
És Budapest belvárosából.
Egészen pontosan Budapest belvárosa alól.
Szeretem ezt a várost, tele van meglepetéssel. Hihetetlen, hogy egy borászat üzemel a város szívében, a 6. kerületben.

De robogunk tovább.
Fémcsikorgás, zaj… sziréna, morajlás, lárma, dudálás…

fules.jpg

A Csikorgás ellen piros fülvédőt kapunk.
Így hallgatjuk ahogy a fogaink alatt roppan a sertés fartő, a rántott disznófül, a sertéschips, a ribizlis lilakáposzta és a tárkonyos karalábé.
Ez milyen furcsa: eszünk és halljuk a belső hangokat.

 - A Kitérő következik.

asztal.jpg

Fáradjanak az asztalhoz - invitálnak meg minket egy közös tunkolásra.
Bizony: az asztalon darabokra tépkedett kovászos kenyér, a serpenyőben pecsenyelé, de van vaj és zsír is.
- Were are you from? -kérdezem a mellettem állót
- From Denmark. - érkezik a válasz
(Talált, süllyedt - jól tippeltünk!)
- Do you like it? - érdeklődöm?
- Interesting - érkezik a válasz, majd az asztalra mutat
- We are Hungarians, we eat fat with fat - világosítja fel G. asztaltársunkat - közben iszogatja a borospohárban felszolgált hagymateát. Mi mást?

Továbbhaladunk.

kozos.jpg

G és én kicsit külön úton járunk.

Én a Kertváros felé kanyarodom
Talán éppen valamelyik külvárosi konyhakertben kutyaugatást hallgatva nevelkedett az a karfiol, és az a sárga cékla amit citrusos vadrizzsel, szarvasgombás krémmel és pattogatott kukorica mártással kaptam.

G. a Betondzsungelt választja, ahol ugyan por van, szűk utcák, szürkeség, toronyházak, de a feltálalt galambmell és comb, sült, marinált zellerrel, vörösboros pecsenyelével kárpótolja mindenért. Meg az a pohár Szijjártó Pinot Noir is.

desszert_2.jpg

Az utazásunk vége felé a tejfölhabos, diós konyakmeggykrém már az Otthon ismerős érzését, a nyugalmat a harmóniát sugallja.
És milyen ütős hozzá a meggylikőr!

A Hazaútra kapott zserbó bonbont még itt az Onyx Műhelyben megesszük.

Aztán megint metrora szállunk, Kisföldalattival megyünk haza.

2023.10.20.

Hemingway budapesti törzshelye - Déryné Bistro

Menjünk el a Dérynébe - mondom G-nek miközben a legújabb Dining Guide-ot lapozgatom.
Menjünk - hagyja rám.
Pénteken este 6 jó lesz? És már kattintanék is a foglalás gombra.
Nem leszünk itthon - emlékeztet rá G.

Jövő csütörtökön a gyerekek táboroznak. Ráértek? - csörgött rám A. a barátnőm
Akkor megyünk a  Dérynébe.
És már kattintok is a foglalás gombra.

Megyünk a Dérynébe - mondom G-nek
Melyik ez a hely? - kérdezi
A Krisztina körúton. Közel a Naphegy utcához.
Melyik az? Nem emlékszem rá.
Szerintem akkor még nem volt ott.

Akkor. Huszonkét éve.
G-vel akkor és ott kezdtük el a közös életünket.
A Naphegy utcában. A 24 négyzetméteres szuterénben.
Ahol nem volt étkezőasztal. Mert nem fért el. Az ágyon ettünk: reggel délben és este is.
A vendégeink is. Úgy étkeztünk, mint a rómaiak.

Emlékszel az antikváriumra?
Az megvan még?
Igen, és ott van mellette a sarkon a Déryné.

De, hogy mi volt ott régen, azt én sem tudom. De biztos, hogy nem EZ a Déryné.

bejarat1.jpg

Egyszer évekkel ezelőtt voltam már ott.
Üzleti megbeszélés. Nem volt előre egyeztetve, hogy étterembe megyünk.
Nem is voltam éhes.
Csak egy limonádét ittam.
Élőzene volt. Zongora.

A Varga Ákos a Dérynébe ment át - mondom G -nek az egyik reggeli kávénál.
Egyszerre vagyok szomorú és vidám.
Szeretem a sommelier fiatalos stílusát.
Hiányozni fog a Kaviárból.
De milyen szerencsés egybeesés: Pont a Dérynébe!

Türelmetlenül vártam a csütörtököt.
Tapasztalatom szerint, ha jó a csütörtök este, akkor hosszabbnak tűnik a hétvége.
Mert amikor a csütörtök felpörget, olyankor a péntek csak úgy elillan. Észre sem veszem.

Kora délután hívnak a Dérynéből: akkor megyünk?
Persze, hogy megyünk.
Teraszra vagy bentre kérjük az asztalt?
A “tűz közelbe”.

A. és én munka után még megiszunk egy kávét, amíg P-re várunk.
Amikor megérkezünk a Dérynébe, G. már az asztalunknál vár.

Körülöttünk él, vibrál és pezseg a terem.
Ventilátorok forognak a plafonon, szól a zene, készülnek az ételek.
Aztán már az asztalunkon a saját sütésű kenyér.
Mártogatjuk a fűszerkeverékre locsolt olívaolajba, és sóba.

Jöhet, egy pohár hideg prosecco?
(Bármikor jöhet egy pohár hideg prosecco!)
A. limonádét kér, - beállt a dereka - sajnos a gyógyszerre nem tanácsos az alkohol.

pult1.jpg

A. és én sétálunk egyet
Látnom kell a hely minden szegletét.
Óriási a bárpult. Talán túl nagy? De, akkor hogy férne el rajta az a sok paprika?
Így is kicsordulnak a faládából.
Praktikus megoldás vagy dekorációs elem?
Buja dzsungelhangulat a hátsó termekben, és az alagsori mosdóban is.
Mindent megnézünk. A könyveket is. Mert azok is vannak.
Ott van egyik kedvencem is. Yotam Ottolenghi. Az Édes könyvébe még bele is lapozok.
El se kezdtünk enni és máris a desszerten jár az agyam?

A fiúk már várnak az asztalnál. Meg az extra dry Bortolomiol.
De hol van Ákos?
Sajnos ma pont szabadnapos.
Elszomorodom.
De csak egy pillanatra.
Igyekszem helyettesíteni őt. - mondja a pincérünk.
Sajnos nem tudom a nevét. De az egyszerűség kedvéért most úgy hívom, hogy Ő.
Közvetlen és barátságos.
Elsőre meglep, hogy tegeződik.
De ettől még udvarias és kedves.
A vacsora végére már furának is tűnt volna egy távolságtartó magázódás.

hus1.jpg

Nézzük az étlapot.
Itt megszokott a “sharing food”. Hogy lehet ez magyarul?
Közösen rendelünk, közösen eszünk. Mindenki mindenből.
Érdekelnek a steakek is? - kérdi Ő.
Naná, hogy érdekelnek!
Két hatalmas tálon kapunk bemutatót.
Angus és wagyu.
Van Chuck és New York.
Rib Eye, Flank és Kagoshima.
Nyers verzióban is csábító.
300 gramm körül van a legkisebb…
..ó, de akkor bye bye desszert?….

Apropó!
Hol van a desszertlap?
Azt csak a főétel után szoktam megmutatni - mondja Ő
Látja rajtam, hogy ez volt a rossz válasz. Pedig Ő ott sem volt velem a könyveknél.
Így csendben megsúgja nekünk, mire készüljünk a vacsora végén.
De persze ez titok. Nektek sem mondhatom el.

Négy tányér, négy éhes ember, három pohár prosecco és egy limonádé várja a vacsorát.

car1.jpg

Mivel is kezdjem?
Ott van az Angus carpaccio tört borssal és parmezánnal - elegáns és egyszerű.
A kilenc órán át párolt fűszeres kacsával töltött gyoza gyömbér ágyon, pont előttem kínálja magát.
Az asztal másik oldalán az istenien krémes, báránygombóc jelentkezik: velem kezdd!
Egymást kérdezgetjük: ezt kóstoltad?
Választani sem tudunk. Melyik a legjobb?
Én hallgatok. Talán akkor marad még a mentás bárányból.
Nálam máris megvan az est nyertese: Szádban olvadozó báránygombóc és füstös San Marzano paradicsom

etel1.jpg

Az egyik főétel borjúkaraj pankó-parmezán bundában, jalapeno majonézzel.
Vigyázat kicsit csíp!
A rántott hús újabb árnyalata.
Ehhez volt a köret a kecskesajtos paradicsomsaláta???
Ó jajj, azt mi már felfaltuk.
Sebaj, mert Ő hoz még egy adagot.
És akkor ott van még az ördögszekér tortellini is arab joghurttal és parmezánvajjal.
Melyik a jobb?
Döntsön majd valaki más, mi nem tudunk választani.

A zene egyre hangosabb, karibi hangulatot érzek.
Mintha hirtelen a Floriditában lennék Havannában.
Jártatok ott?
Most itt - igaz gépből - jön a caribi szalon jazz (ahogy definiálni próbáljuk.)
De mégis: ez itt biztos, hogy Hemingway budapesti törzshelye lenne.

Megint ez a gongütés! Próbáljuk dekódolni.
Ő elmagyarázza, hogy mit jelent az egy, a kettő és a három ütés.
Mindegyiknek megvan a maga jelentése.
Az itt dolgozók pontosan tudják, és eszerint cselekednek.
Pontosan és ütemezetten.

Megkaptuk a desszertlapot. Most már publikus a kínálat.
Mindenki más kér, de továbbra is osztozkodunk.
Jó barátok közt ez csak természetes.

desszert1.jpg

A. lemon tart-ot kér.
Ami itt nem lepény, hanem hurkapálcákra szúrt kis citromos pite “gombóc”.
A fotó segít, hogy elképzeljétek.
Aztán pedig irány a Déryné, hogy megkóstoljátok!
P. egy klasszikust választ:
Creme brulée-t ami istenien vaníliás és roppanós karamellás.
G. - a csokibolond - mi mást kérne, mint browine-t.
Tömény, de tökéletes végszó.
Itt a nyár, a málna szezon kellős közepe.
Ide nekem a málna sorbet-t, ami üdítő és jeges.
Ez kell egy kánikulai nap lezárásához.

Varga Ákos kicsit hiányzik, de Ő. kifogástalanul helyettesíti.
Este tíz óra felé lassan kénytelenek vagyunk magára hagyni.
Szomorúan búcsúzunk.
Tudom, hogy a holnap majd csak úgy elillan, de ettől függetlenül reggel hatkor az ébresztőóra megszólal.
Aztán pedig kávé, villamos és meló…

Vagy lehetne máshogy is: kávé, villamos és Déryné…
Reggelire talán egy török tojás arab joghurttal. Vagy bármi más a brunch étlapról.
És aztán jöhet egy pohár hideg prosecco.

Mert: "Az élet édes, kiss a lot!"

2023.07.06

Üdv újra Barnabás! - Costes Izakaya

- A Barnabás a Costesben dolgozik! - hívott fel a barátnőm telefonon.
- A Costesek közül melyikben? - kérdeztem, mert azt egyből tudtam, hogy kiről beszél.

Pár hónapja volt csak, hogy elbúcsúztunk Hack Barnabástól Újpesten, az ősszel sajnos végleg bezárt Ételműhely tulajdonosától és séfjétől. Már akkor is reméltük, hogy nem kell sokáig várni és hamarosan újra találkozunk vele. A helyszín pedig nem más, mint a tavaly év végén megnyílt Costes Izakaya, a legújabb “Costes” étterem.

A lehetőség tehát adott volt. Egy vasárnapi ebédre érkeztünk ide.

pult_izakaya.jpg
Az izakayák eredetileg olyan szakét árusító kis üzletek voltak, ahol az italokat meg is lehetett kóstolni. Később már apró falat ételeket is adtak mellé. Napjainkban a bolt jelleg már visszaszorult és leginkább ázsiai ételeket kínáló laza bisztró stílus jellemző rá szerte a világban. Az eddig csak a fine dinning éttermeiről ismert Costes csoport ezúttal egy olyan éttermet álmodott meg, ahol Molnár Márk executive séf kiélheti az ázsiai konyha és éttermi kultúra iránti rajongását. De aki klasszikus japán ételekre vágyik, ne ide jöjjön. Mert ez a hely inkább a távolkeleti ízek olvasztótégelye. Sőt, néha még európai klasszikusok is feltűnnek az étlapon. Ilyen volt például G. főétele is. De erről majd kicsit később ejtek szót.

Eredetileg négyen ebédeltünk volna együtt, de barátaink végül nem tudtak eljönni velünk. Amikor módosítottam az asztalfoglalást, rákérdeztem, hogy Barnabás is ott lesz-e. Kicsit elszomorodtam, amikor azt válaszolták, hogy aznap éppen a Costes Downtown-ban “vendégszerepel”. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor jóformán még helyet sem foglaltunk az étteremben és Barnabás megjelent az asztalunknál!

Miután kölcsönösen üdvözöltük egymást, kihasználtuk a lehetőséget, hogy az ételeket leginkább ismerő szakértőtől kérjünk iránymutatást. Az ő javaslatára végül három fogást választottunk előételnek, amit aztán G-vel közösen fogyasztottunk el.

1685424054837.jpg
Az első a ceviche negro volt. Kellemes meglepetés, hogy a magát kortárs ázsiai étteremnek nevező helyen Peru egyik nemzeti ételével a ceviche-vel találkozunk. De miért is együnk mindig sashimit, ha japán konyháról van szó. Isteni volt ez a citrussal marinált polip- és ráksaláta fekete habanero szósszal.

eloetel_izakaya.jpg
A shiitake gombával készült mangalica gyozát szarvasgombaolajjal ízesített szójaszószba mártogattunk. A roppanós tésztájú főtt majd sült batyu pikáns tölteléket rejtett.

1685424086429.jpg
A harmadik előételt szándékosan hagytam a végére. Imádtam! Már első pillantásra szinte elolvadtam a látványtól. A türkizkék tányéron trónoló sózott és fermentált zöldségekből álló tradicionális koreai kimchi hófehér porcelánra emlékeztető bivalymozzarella koronát viselt. Íme a nemzetek konyháinak tökéletes fúziója! Ezt mindenkinek ki kell próbálnia! Az általam talán először itt kóstolt japán padlizsánnal pedig nem bírtam betelni.

Mivel egy izakayában ültünk, így mi mást kérhettünk volna kísérőül, mint a japánok ősi alkoholos italát a szakét. A fekete kerámiacsészében felszolgált italt apró kortyokban ittuk, így kiváló kísérője volt az elfogyasztott ételeknek.
Kicsit pihentünk a főételek előtt és körbenéztem a teremben.

Tetszett amit láttam. Lampionszerű lámpák, távolkeleti szobrok, legyezők, szakés üvegek, modern pop art festmények tették hangulatossá a helyet. A helyenként megjelenő indusztriális stílust a mindenhonnan lecsüngő virágok lágyították meg. Óriási ötlet az is, hogy a mosdóban akár manga képregényt is olvashatunk az ajtókon!

bolognai_izakaya.jpg

G. étele - amire már korábban céloztam - szecsuáni bolognai volt, ami a szinte már hungarikumnak számító házi csuszatésztával készült. Az étlap szerint a marharagut hét órán keresztül párolták, majd szecsuáni borssal és vörös chilivel ízesítették. G. becsülettel küzdött az étellel, de így sem bírta mind megenni. Ahogy értesültünk róla, eddig keveseknek sikerült üresen visszaadni a tányért. A maradék hazajött velünk, így G. még másnap is élvezhette Japán, Olaszország és hazánk találkozóját a tányérján.

hal_izakaya.jpg
A japán robata grillen készült makrélához és marinált jégcsapretekhez még kértem egy kis mézzel és miso mázzal bevont, szezámmaggal megszórt sült karfiolt. Könnyű nyári fogás volt. Evés közben csak egy valami szomorított el: éreztem, hogy a desszertnek már nem marad hely…

Hát, üdv újra Barnabás! Jó volt az izgalmas ételek társaságában ismét találkozni veled. Gyanítom, hogy a közeljövőben újra vendégül láthatsz majd minket. Mert azt, hogy a desszertig most nem jutottunk el a, sürgősen orvosolni kell. Főleg a fekete szezám brulée izgatja a fantáziámat.

Ráadásul mivel nem dolgozom messze a Costes Izakayától, minden alkalommal, ha arra járok, hallom a burrata kimchi hangos kiabálását: "gyere be és egyél meg"!

2023.05.21.

Egy új barátság kezdete - Bombay Budapest

A mangó csátnival kezdődött a szerelem. Vagy a naan kenyérrel? Már megmondani sem tudom. De az biztos, hogy mindketten jelen voltak, amikor megszerettem az india konyhát.

Az első randevú közel tizenöt éve volt a Mérleg utcai indiai étteremben. Azóta sokszor rámtör a vágy, hogy újra és újra felelevenítsem annak a bizonyos találkozónak az emlékét. Több helyen is megfordultam már. Nem számított, hogy elegáns étterem a belvárosban, vagy egy gyors kajálda a körúton, esetleg egy átalakított sárga garázsépület Angyalföldön. A naan kenyérrel és a mangó csátnival kísért izgalmas egytálételek bizonyították, hogy van élet a csirke tikka masalán túl is. De még milyen élet!

Most az egyik barátommal mentem vacsorázni. Mivel mindketten szeretjük az indiai ételeket, ezért is esett a választásunk a Szent István Bazilikától nem messze megnyílt, egyszerűen csak Bombay névre hallgató étteremre.

Az étterem névadója a közel húszmilliós Bombay - leánykori és jelenkori nevén Mumbai - India legforgalmasabb kikötővárosa, az ország gazdasági központja, a világ filmiparának legnagyobb centruma. Négy, Magyarországon élő indiai barát közös álma valósult meg, amikor megnyitották a Bombayt. A cél az volt, hogy Budapesten is legyen egy autentikus indiai szórakozóhely. A mai kor Indiájában ugyanis két dolgot értenek szórakozás alatt: a gasztronómiát és a mozit. Így született meg hát a Bombay, ahol a klasszikus indiai kultúra és a modern gasztronómia összeolvadhatott.

Csütörtök kora estére volt asztalfoglalásunk a már a külsőségekben is megragadó étterembe. Izgalmas színek és ízek, amik aztán az este során még vibrálóbbá váltak. És nem csak az elfogyasztott gin tonicnak tudható be mindez. De nem vágok rögtön a dolgok közepébe!

A berendezés és a hely hangulata alapján nehéz volt eldönteni elsőre, hogy étterembe érkeztünk vagy egy elegáns szórakozóhelyre. Az épület mindhárom szintjén a falakon arany és ezüst csillogás, a termekben ízléses színkavalkád.

Ha indiai étterembe megyek szeretek kóstolgatni. Néha meglepő módon a ránézésre egyforma ételeknek teljesen más íze van, valamelyik fűszeresebb, valamelyik jobban csípős, esetleg édeskésebb. A Bombayben van egy kóstolómenü a thali. A thali egy hindi szó, jelentése "nagy tányér" Ezen helyeznek el 6 db réztálkában 5 különböző ikonikus indiai specialitást és egy desszertet. Ehhez jár még külön köretnek rizs, naan kenyér. Sajnos itt a thali menü csak hétköznap ebédre kérhető.

Így amíg a proseccónkat kortyolgattunk, mi válogattunk össze az étlapról a saját kóstolómenünket, amit aztán közösen fogyasztottunk el.

eloetel_bombay.jpg

Az előételek közül kértünk indiai sajtot mustárral, joghurttal és mangó csátnival, (Kasund panner tikka), tandorban grillezett joghurttal pácolt csirkét, gyömbérrel, fokhagymával, mustárral és menta csátnival (Chicken tikka) valamit az én személyes kedvencemet a spenótos, zöldborsós, sajtos kis “fasírozottat” paradicsom csátnival (Chowk ki tikki).

spenot_b.jpg

Kísérőnek még tördeltünk a kétféle naan kenyérből amit rendeltünk. V. és én jókedvűen beszélgetve falatozunk a másik két jó barátom - mangó csátni és naan kenyér - társaságában.

Félő volt, hogy már most jól lakunk, pedig ez még csak az előétel volt. Mivel a főételek közül is szerettünk volna választani, barátságos felszolgálónk felajánlotta, hogy becsomagolja a maradékot.

gomba_b.jpg

Amíg a Mushroom mutter masalára és a Chikken tikka masalára vártunk megismerkedtünk az étterem gin tonic lapjával. Közben érezhetően kezdett beindulni a buli. És nem csak a mi asztalunknál. Az étterem lassan megtelt. Jókedvűen vacsorázó, iszogató baráti társaságok mindenütt. Vajon ilyen lehet egy autentikus indiai szórakozóhely? Mert ha igen, akkor sikerült iderepíteni a 7412 kilométerre lévő Bombay városából vagy mi reppentünk oda…?

csirke_b.jpg

Mondanom sem kell, hogy a tandori sült csirke és a gombás egytálétel is nagyon ízlett mindkettőnknek.

naan_b.jpg

Külön kiemelném viszont a pincérünk által ajánlott teljes kiőrlésű lisztből készült mentás lepénykenyeret, ami azt hiszem, részemről egy új barátság kezdete volt.

tonic_b.jpg

Közben megérkezett hozzánk a “koktélos zsúrkocsi”, mert a “desszertnek” választott két gin tonicot az asztalunknál készítették el. Egy kellemes vacsorát ilyen koktélokkal befejezni a lehető legjobb ötlet volt. Harmónia volt mindkét pohárban: a minőségi ginhez minőségi tonic került, ami pont csak annyira higított az italon, hogy ne nyomja el a párlat karakterét.

Amikor befejeztük az italokat, felszolgálónk udvariasan megkért minket, hogy mivel az asztalunkat hamarosan újabb vendégek foglalják el, folytassuk esetleg a bárpultnál az estét. Mi végül nem éltünk a lehetőséggel, sétálunk egy kicsit a városban.

Hát ilyen volt a vacsoránk a Bombay Budapestben. Pontosan olyan, amilyennek a tulajdonosok elképzelték: kortárs, vibráló, kozmopolita, multikulturális.

2023.04.13.

A parketta bírni fogja - Szaletly Vendéglő és Kert

Péntek este volt. A zajos Thököly úton sétáltunk. A délutáni dugó már lecsengőben volt. Mellettünk talán éppen elrobogott egy 7-es busz. A Stefánia út sarkán jobbra kanyarodtunk majd beléptünk a Szaletlybe. Nem tévedés az ipszilon. Aki még nem hallott róla, annak elárulom, hogy így hívják az egykori Thököly Vendéglő helyén 2020-ban megnyitott éttermet. Én magam sosem jártam az elődjében, de amikor barátaimmal ismerőseimmel beszélgetve megemlítettem, szinte mindenki emlékezett rá.

Amikor pár hónappal ezelőtt az étterem közösségi oldalát olvasgattam, a kommentek között két megmosolygtató téma is volt. Az első amire felkaptam a fejemet az volt, amikor valaki a Szaletly névben a ipszilont nehezményezte. A válaszból aztán kiderült, hogy ez egyfajta utalás a hely korábbi - Thököly - nevére. A másik hozzászólás már meg is nevettetett: hogy lehet parkettával burkolni a padlót egy étteremben, ez kényes, nem fogja sokáig bírni a strapát. A frappáns felelet tájékoztatta a kedves kérdezőt, hogy a parketta köszöni, jól bírja már több évtizede, amióta használatba került. Most csak egy kis felújításon esett át, és remélhetőleg még hosszú ideig a helyén marad.

Ez  pont elég volt nekem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy ha csak ennyi “probléma” van egy újonnan induló hellyel, akkor az csak jó lehet.

Már 1907-ben - az akkor épült ház földszinti üzlet termében - kávézó működött itt, amiről a Magyar Vendéglős- és Kávés-Ipar szaklapja így tájékoztatott:

ujsag.jpg
Klein testvérek, a Rákóczi-uti “Adria” kávéház volt tulajdonosai junius hó 29-ikén nyitották meg a Stefánia-ut és Thököly-ut sarkán ujonnan létesített “Stefánia Corso” kávéházat.

A kerthelyiséggel is rendelkező kávézó és étterem rövid idő alatt az előkelő családok kedvenc találkozóhelye lett. Ezután aztán évtizedeken át - néha megváltozott névvel - cigányzenével, vagy szalon- és jazz zenekarral, kitűnő ételekkel és italokkal élvezhették az ide betérők a vendéglátóhely békebeli hangulatát. A korabeli “gasztrobloggerek” a konyha különlegességei között említik a szegedi halászlét, az erdélyi fatányérost és a tordai pecsenyét.

1955-ben nyílt újra étterem a Thököly út 80-ban. Többszöri átalakítás és korszerűsítést követően az 1980-as évek elején vette fel a vendéglő a Thököly nevet, és ezen a néven működött egészen 2020-ig. Ebben az évben aztán az étterem új üzemeltetői, tiszteletben tartva a múltat, de mégis bátran változtatva érkeztették meg az éttermet a 21. századba.

terem1.jpg

Tehát péntek este volt, vacsorára érkeztünk a Szaletly étterembe unokatesómékkal. Először a zsibongás tűnt fel. Az a kellemes, jóleső vidám zsibongás. Meglepően üdítően hatott. Duruzsolt az egész terem. Önfeledt nevetés, poharak emelkedtek a magasba, csilingelt az üveg. Aztán néztem a hatalmas csillárt. Lehet, máshol giccsesnek találnám, de itt tetszik ahogy uralja a teret, mégsem vonva el a figyelmet az apró részletekről: a székekről, a falnak támasztott képekről, nagymama szőnyegeiről, a pult felett a mangalica festményről, a tükörről, a fikuszról, a pálmáról, a paprikafűzérekről, a retro drótképről... és még sorolhatnám…

Szinte még abban se hagytam a terepszemlét amikor már az asztalunkon voltak az étlapok. Elsőre egy pohár pezsgővel koccintottunk, majd vártuk az előételeket.

majas.jpg

A. és K. kocka alakúra formázott csirkemáj paté-t felezett el, amit körtével, pirított mandulával és furmint zselével szolgáltak fel. Én is megkóstoltam. Nagyobb mennyiségben akár még főételként is megállná a helyét.

kaszino.jpg

G. és én egy kaszinótojást feleztünk meg. A kaszinótojásról mindig a szombathelyi főiskolás éveim jutnak eszembe. Az egyik budapesti szobatársam felfedezett egy helyet, ahol szerinte olyan jól készítek el ezt az ételt, hogy ilyen jót még a fővárosban sem tud enni. Nem emlékszem a helyre, nem emlékszem már az ízekre sem, csak arra, hogy milyen jó étvággyal falatozott minden alkalommal. Évtizedek teltek el azóta, de ezúton üzenem neki - ha esetleg olvasná ezeket a sorokat - , hogy már nem kell Szombathelyig utaznia, elég ha csak ellátogat Zuglóba a Szaletlybe. Itt majonézes karfiolsalátával és isteni finom hollandi habbal készített tojással idézheti fel a szombathelyi diákéveket.

Rajtam kívül mindenki egy-egy klasszikust választott “Szaletly módra”.

ludas.jpg

A. már az utcán sétálva mondta, hogy ludaskását szeretne enni. Ennél a fogásnál volt egy kis csavar: kacsából készült. Konfitált kacsaszárnytőből, zúzából, pirított szívből, és pecsenymájból. Különösen tetszettek a krémes gerslirizottóba pöttyözött édesburgonya-püré “koronák” és kockák. Remek választás, nem csak Márton napra.

jokai.jpg

K. étele nagyon izgalmas volt. A Jókai egytálétel mangalica csülökből készült rilett volt, vajpuha konfitált óriásbabbal, füstölt lével meglocsolva és tejfölkockákkal tálalva.

cordon_1.jpg

G. itt is a cordon bleu mellett tette le a voksát. Az a jó, hogy ennek az ételnek az elkészítésénél sincsenek kőbe vésett szabályok. A Szaletlyben sertéskarajból készült, és annak a Galló Jánosnak a sajtjával töltötték meg, akinek Jersey sajtja az előételek között is kóstolható. Az egészet érlelt sonkaszeletek koronázták meg, és lágy vajas burgonyakrém ölelte körül.

fogas.jpg

Én más vizekre eveztem - valami könnyedebbre vágytam - így halat ettem. Roston fogasfilét fehérboros- vajas kelbimbóval és pesztóval. Telitalálat volt a fogas. Azon kívül, hogy nagyon finom volt, még desszertet is tudtam enni utána.

A négy étel versenyében nálam a Jókai egytál végzett az első helyen. És van egy jó hírem. Ott jártunk óta változás volt az étlapon, az étterem elbúcsúzott néhány ikonikus fogástól, de a Jókai egytál még tartja magát! De figyelem! Április közepétől Bernát Dániel séf teljes étlap cserére készül, így aki meg akarja kóstolni ezt az ételt, azonnal foglaljon asztalt!

1679502234594.jpg

Hogy mi volt az a desszert, amit nem akartam kihagyni? A madártej. Nem csak azért vártam, mert sóskaramellel készült, és így emlékeztetett nagyanyám karamellás madártejére amit úgy imádtam, hanem mert itt pár csepp olívaolaj is került rá. Köszönöm a fogasnak, hogy helyet szorított ennek a selymes és könnyű nyalánkságnak.

csoki_1.jpg

G. - aki kicsit csokibolond - a házi baracklekvárral meglocsolt csokoládé ábránd fantázianevű finomsággal zárta az estet.

Nem a feminista beszél belőlem, de szeretem, ha hölgy a sommelier. Elmondhatom, hogy az esti italfelszolgálónk, nagyban hozzájárult a jó hangulathoz. Az általa ajánlott borok tökéletesen kiegészítették az elfogyasztott ételeket.

sajt.jpg

Köztudott, hogy a sajt és a bor általában jól érzik magukat egymással. K. talán azért is választotta az édesség helyett sajtokat, hogy a vacsora végén kapott csábítóan rubin színű spanyol vörösbor ne legyen magányos, és találkozzon azzal a négy kézműves sajttal, amit ráadásul még fűszeres lekvárral is megbolondítottak.

foldre.jpg

Vacsora után kicsit még körülsétáltam a teremben, hogy alaposabban megnézzem azt. Később megtudtam, hogy a belső tér kialakítása - az egyik tulajdonos - Nikoletti Petra enteriőr tervező keze munkáját dicséri. A boldog békeidők hangulatát idézi meg. Mindenkinek javaslom, hogy a gasztronómiai élvezetek közben vagy után vegye szemügyre a tér apró részleteit is. De vigyázzon, mert itt a “Földre köpni tilos!” ahogy az egyik tábla erre figyelmeztet is!

Egyértelmű, hogy Zugló és vele együtt Budapest is gazdagabb lett egy remek hellyel. Mi már most készülünk visszamenni, kipróbálni az új ételeket és újra átélni azt a bizonyos Szaletly-zsibongást. Biztos vagyok benne, hogy sokak kedvence, törzshelye lesz a Szaletly.

Egy biztos, a parketta bírni fogja!

2023.03.10.

Az élet, a világmindenség meg minden - 42 Restaurant & Bar

- Jó - mondta a Bölcs Elme. - A Válasz a Nagy Kérdésre…
- Nos?...
- Az Élet, a Mindenség meg Minden… - mondta a Bölcs Elme.
- Tehát?...
- A Válasz… - mondta a Bölcs Elme, és megállt.
- Igen?...
- A Válasz…
- Igen???...
- Negyvenkettő - mondta a Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.
(Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak)

Már hónapokkal ezelőtt elhatároztuk, hogy idén februárban – amikor ismét évfordulót ünneplünk G-vel – Esztergomba látogatunk, egy rövid hétvégi kiruccanásra. Megnézzük a Bazilikát, onnan a kanyargó Dunát, a Macskalépcsőt, esetleg ellátogatunk a közeli Bajnára, ahol nemrég nyitotta meg kapuit a megújult Sándor-Metternich-kastély. És mindez persze úgy lesz kerek, ha felkeressük Barna Ádám séf legújabb éttermét is.

Az Esztergom főterén álló Rudolf-ház a Széchenyi tér egyik ékköve. Ez a majdnem 300 éves impozáns épület ad otthont a 42 étteremnek, legutóbbi gasztrokalandunk színhelyének.

2020-ban Bistro42 néven nyílt meg az étterem és a következő évben már szerepelt a Dining Guide Top 10+2 listáján. A tavalyi év újabb meglepetésekkel szolgált. Átalakított különleges enteriőrrel, 42 Restaurant & Bar néven nyitott újra az étterem, amit a Michelin kalauz ősszel már egy csillagosnak minősített. Bevallom, izgatottan vártam, hogy végre ott legyünk és megnézhessük a világot úgy, ahogy ők látják.

cimlap_42.jpg

Szombat estére volt asztalfoglalásunk. Közvetlenül az impozáns – fából és márványból készült – bárpult mellett ültünk. A vacsora folyamán kiderült, hogy talán az étterem legjobb asztalát kaptuk. Páholyból nézhettünk mindent, láttuk, ahogy sürög-forog a személyzet vagy ahogy az utolsó simításokat végzi Barna Ádám az elkészült ételeken.  Körülöttünk neonfényű falikarok, impozáns csillárok, modern faliképek, puha borítású székek és kanapék.

Alig ültünk le, máris fejest ugorhattunk Ádám izgalmas, vibráló és új élményeket kínáló gasztrovilágába. Egy kanálnyi savanyított gyümölcs és ropogós kenyérchips után pezsgőt kértünk. Koccintottunk magunkra, aztán lassan kortyolgatva hagytuk, hogy az apró szénsavgyöngyök – akár egy csapat gyúrója – felkészítsék az ízlelőbimbóinkat a ránk váró "Ahogy a világot látjuk” elnevezésű 9 fogásos kóstoló menüre.

ab_42.jpg

Először háromféle amuse bouche-t kaptunk: szárazon érlelt marhahúst bao tésztán, szarvasgombával ízesített matuzsálem sajtot, valamint csirkemájjal és birsalmával töltött tésztakosárkát, amit kavicságyon szolgáltak fel. Ez utóbbiról aztán kiderült, hogy – ha ügyesek vagyunk – ehető kavicsot is találunk közte. A meglepetés egy-egy körözöttel töltött falatka volt.

mango_42.jpg

Megérkezett a lazacpisztráng zöld mangóval és paradicsommal. Ez a nyár színeiben pompázó előétel üde és friss volt, nekem talán kicsit túl savanyú, de G-nek pont ez utóbbi tetszett benne a legjobban.

waldorf_42.jpg

Ezután következett egy marinált zellerből, zöldalmából, mazsolából, dióból és majonézből álló Waldorf saláta. Bevallom, szívesen beosontam volna a konyhába, hogy ellesem a mesterfogásokat ahhoz, hogy ezt otthon én is elkészíthessem.

krumpli_42.jpg

A krumpli nem tartozik a kedvenc ételeim közé. Most azonban kellemes meglepetésben volt részem. Héjában sült burgonya, hidegen füstölt tokhallal került a tányérra. Képzeljetek el mondjuk egy tárkonyos, turbolyás krumplifőzeléket amihez a feltét apróra vágott tokhal, ami már-már a füstölt sonkára emlékeztet. El kell ismernem Barna Ádám bizony egy varázsló, aki olyan csodát tett a burgonyával, hogy nekem ez lett a kedvencem a vacsora során.

kacsa_42.jpg

Kacsa-trió volt a folytatás: A tésztakosárban kacsamáj volt mangóval egy kis kacsabőr ropogóssal, a pohárban szilvabefőttre halmozott könnyű kacsamájhab, és egy kis kacsatepertős bukta véreshurkával. Íme a kacsa három árnyalata. Nálam a poharas tétel volt a nyerő!

kepi_42.jpg

A “Szegedi káposzta” névre hallgató töltött káposztát mangalica gombóccal, kaviárral és friss kaporral már alapból is nagyon izgalmasnak találtam. De Barna Ádám szakítva a tradíciókkal elkészítette ennek a homárost változatát is. Így a menüsor ötödik ételénél G. élt az opciós lehetőséggel és kipróbálta ezt. Nem bánta meg. Kaptunk mellé egy kis kovászos kenyeret és nyugodtan tunkolhattunk.

A kakashússal töltött derelyét homár bisque (leves) ölelte körbe, és az egészet a távol-keleti galangából készült hab koronázta meg.

marha_42.jpg

A hetedik fogás marha hátszín volt paprikákkal, uborka salátával és pirított kenyérrel. Bevallom, én már kezdtem annyira jóllakni, hogy komolyan aggódni kezdtem: mi lesz ha az édesség már nem fér belém… De G-nek ez az étel annyira ízlett, hogy boldogan besegített.

A desszertsor egy jéghideg üvegtálra helyezett könnyű narancs sorbet-val kezdődött amihez maracuja járt, és szecsuáni borssal ízesített habcsók. Ezt követte egy csokis csoda amit barnasör sorbet és birsalma egészített ki.

pf_42.jpg

De a petit four volt a legizgalmasabb. Volt mézzel, yuzuval és kamillával készült a gumicukor, csörögefánk baracklekvárral és kandírozott citrommal, valamint kápiával és málnával ízesített bonbon. És a kedvencem – amit személyesen Barna Ádám készített el a kézfejünkre – egy hamis macaron málnazselével, és pattogós cukorral.

Így ismertük meg a világot, ahogy itt Esztergomban a 42 étteremben látják. Páratlan élményben volt részünk. És még meg sem említettem, a felszolgáláshoz használt tányérokat, vagy a nem éppen hétköznapi evőeszközöket. Arról a remek rajnai rizlingről sem meséltem, ami a Duna túloldaláról a Világi pincészetből érkezett. És a személyzet? Bárcsak mindenhol így érezném magamat. Észrevétlenül, de folyamatosan jelen voltak az egész vacsora alatt. Szinte mire megfogalmazódott egy kérdés bennünk, már meg is válaszolták. Ha nagyítóval keresném sem találnék hibát. Tökéletes összhangban dolgoztak egymással és velünk. Csak gratulálni tudok!

Ha legközelebb valaki megkérdezne, hogy milyen éttermet ajánlanék neki, ami izgalmas és vibráló, ahol megszeretné a krumplit, amit eddig nem szeretett, ahol a magyar klasszikusokból fine dining luxusételek lesznek, ahol a kacsának három árnyalata van, vagy ahol a desszert paprikás. Egy olyat, ahol mindent megmutatnak. Hogy mit mondanék? A Válasz: 42!

2023.02.18.

A sajttorta még a régi - Nobu Budapest

Nagy sajtóvisszhang közepett 2010-ben nyílt meg a Kempinski szállodában a Nobu Budapest, számos magyar és külföldi híresség, köztük Robert De Niro amerikai filmszínész részvételével.

Akkoriban kicsit más képet mutatott még Budapest étteremtérképe. A Nobu nagyot robbant és hamar fogalommá vált a városban. Amikor G. oda vitt megünnepelni a számvitel vizsgámat, bizony voltak irigyeim a baráti társaságunkban. Aztán a volt munkahelyemről kétszer is itt karácsonyoztunk. Azt hiszem ez volt az első olyan éttermek egyike, ahonnan úgy jöttem ki, hogy azon kívül, hogy az ételek és italok kifogástalanul finomak voltak, mindennel meg voltam elégedve. Mindennel! A visszafogottan elegáns étteremben talán itt találkoztam először látványpulttal, itt ittam először virágzó teát és itt ettem életem legfinomabb sajttortáját, amit azóta sem überelt senki. A kóstoló menüből betekintést kaptunk a Nobu koncepcióba, a japán és perui ízek fúziójába. Amikor megmondtuk, hogy nem ismerjük annyira a szakét, egyből kispoharas ízelítőt kaptunk, hogy így a nekünk legjobban tetszőt választhassunk ki. A személyzet kedves, készséges és figyelmes volt velünk attól kezdve, hogy beléptünk az étterembe egészen a távozásunkig. Az ételekről, italokról részletes tájékoztatást kaptunk, gyakorlatilag nem tudtunk olyat kérdezni amire ne adtak volna választ. Ha azt mondanám, hogy kitalálták a gondolatainkat, akkor sem mondanék túl nagyot. Talán csak az újabb és újabb vendégek érkezésekor felcsattanó “Irasshaimase” japán üdvözléssel nem tudtam mit kezdeni. Minden 5 csillagos volt!

Januárban ebédelni készültünk a legnagyobb keresztfiunkkal. Az eredetileg kiválasztott hely épp szabadság miatt zárva tartott. Akkor hova menjünk? Mivel L. kedveli a halételeket, barátnője pedig a japán kultúrát, így jutott eszembe a Nobu.

A Nobu nyitása óta eltelt több mint tíz év. Valahogy mostanában nem találkoztam a nevével sehol, amikor pedig rákerestem az interneten, nem is nagyon találtam cikkeket róla. A “legfrissebb” írás is majdnem tíz éves volt, amire ráakadtam. Kíváncsian vártam az újabb találkozást.

Az étterem megközelíthető az utcáról, de a Kempinski Hotel hallja felől is. Mivel nagyon tetszik a hotel tágas előcsarnoka - ahol mindig gyönyörű virágkompozíciók fogadják a belépőt - innen érkeztünk mi is. A Nobu ajtajánál a fogadópultnál nem állt senki, így besétáltunk a bárig és tanácstalanul álldogáltunk, amíg észre nem vett végre minket valaki és az asztalunkhoz nem kísért. Mintha hallani véltem volna a japán üdvözlést is, de lehet, hogy csak a képzeletem játszott velem. Kérésünkre a kabátokat elvitték, majd helyet foglaltunk. Rövid várakozás után megkaptuk az étlapokat. Érdeklődtek, hogy jártunk-e már itt, és amikor erre igennel válaszoltunk, magunkra maradtunk az étlapokkal. Még akkor sem sietett senki a segítségünkre, amikor mind a négyen a telefonunkat nyomkodtuk, láthatóan onnan próbálva választ kapni az étlappal kapcsolatos kérdéseinkre.
Most nem akartunk menüt enni, ezért az előételekből mi magunk állítottunk össze egy kis kóstolót. Az ételekhez ásványvizet, limonádét és teát kértünk.


1675871437413.jpg
A sushiból kétfélét választottuk: volt fűszeres tonhalas és avokadós lazacos. Első falatra érezhető volt, hogy kiváló alapanyagokból készült. Szinte nem is akartam szójaszósszal, gyömbérrel és wasabival “elrontani”. De mivel ez utóbbiak is annyira finomak voltak, megtettem. A japán zöldtorma, annyira volt csak csípős, hogy még érezni lehessen a friss tormás zamatát.

Volt még tonhal tatakit füstölt citrusos szójaszósszal és “new style” sashimit három féle halból. Volt tonhal, lazac és sügér. Sajnos a felszolgálók nem árultak el sokat az ételekről és mivel annyi ideig sem tartózkodtak az asztalunknál, hogy kérdéseket tegyünk fel nekik, kénytelenek voltunk az ízlelőbimbóinkra bízni magunkat. Itt a sashimi állaga kicsit más volt, mint az általában megszokottnak, mintha egy egész picit hőkezelték volna. Később ennek utána is jártam. Az új stílusú sashimi, a Nobu tulajdonosának és névadójának Nobuyuki Matsuhisa-nak egyik védjegyévé vált étele. Állítólag akkor találták fel, amikor egyik vendége visszaküldte a sashimit a konyhába, mert nem szerette a nyers halat. Ebben a “stílusban” a halszeleteket forró olajjal locsolják meg, amitől enyhe fehéres külső kérget kapnak. Fantasztikusan finom így is!

1675871317572.jpg
Régebben is ettünk itt zöldség tempurát. Sokszor emlegettük is, mert nagyon ízlett nekünk. A japánok sörtésztához hasonló, híres „bundája” a tempura, ami mennyei, ropogós és izgalmas bundát ad az ételnek. Csodásan feldobta a felszolgált sárgarépát, avokádót, mini kukoricát és a shiitake gombát.
Főételt már mindenki magának választott.

1675871597628.jpg
L. chilei sügért kért mangó salsával és habanero misoval. Olyan szép volt, hogy én is megkóstoltam. Édeskés és enyhén csípős volt a mártás, a halhús pedig nagyon ízletes.

bento.jpg
L. barátnője Zs. egy bento boxot választott amihez egy leves és tempura bowl is járt. Nem volt kis adag, a maradékot haza is vittük.

blackcod.jpg
Szerintem G. étele lett volna a nyertes ha versenyeztettük volna a fogásokat. Ez nem volt más, mint alaszkai tőkehal yuzus mizoval grillezve. A kívül kissé édeskés, enyhén ropogós kéreg vajpuha halfilét rejtett magába.

1675871488467.jpg
Én tenger gyümölcsei toban yaki-t ettem. A toban yaki a kerámiatálra utal, ami ebben az esetben nem csak a felszolgálásra van, hanem ezen is sütik meg az ételt. Még amikor az asztalra helyezték, akkor is olyan forró volt, hogy akár az edény szélén tovább is piríthattam volna a halakat.

cheescake.jpg
Még sosem ettem mást desszertet itt, csak azt a bizonyos Nobu sajttortát. Most sem csalódtam. Nem csak az idő szépítette meg az elmúlt évek során az emlékeimet. A Nobu sajttorta még a régi. Most bergamottos málnaszósszal és vanília fagyival kaptuk. Azért írom többesszámban, mert annyit beszéltem erről ebéd közben, hogy végül csak L. kért mást.

csoki.jpg
Ő a csokoládé gömböt választotta. Szintén egy ikonikus étel a Nobuban. Ez egy étcsoki gömb, amit az asztalnál leöntötték forró karamellszósszal, amitől a gömb kicsit megolvadt és így feltárta a belsejében rejlő marakuja krémet és erdei gyümölcsöt.

Jóllakottan üldögéltünk még az asztalnál. Talán kicsit tovább is mint terveztük, mert senki nem nézett felénk. Kicsit csalódott voltam. Igaz finomakat és különleges ételeket ettünk, a társaságunk is remek volt, de nagyon messze volt most az a bizonyos Nobu élmény. Végre leintettünk egy pincért, hogy fizethessünk. Szerencse, hogy az ételekkel meg voltunk elégedve, és vendégeink jól érezték magukat, mert különben már csak az árak emlékeztettek volna a Nobu színvonalára! Visszaszereztük a kabátokat és távoztunk. Fura, de most talán még az is hiányzott, hogy valaki japánul felkiáltva elbúcsúzzon tőlünk…

süti beállítások módosítása