Ismét egy barátnős vacsora. A terv: öltözzünk fel csinosan és végre próbáljuk ki a St. Andrea éttermet, amire én már oly régóta vágytam. A boraik közül párat már kóstoltam és egyszer pár éve karácsonykor a Vörösmarty téren lévő Skybárban már ízelítőt kaptunk a konyhájából. Most egy teljes élményt akartunk: vacsora két főre, csinosban a St. Andrea Restaurant-ban.
Az egerszalóki borászat étterme az Eiffel palace patinás épületének földszintjén található. Itt akár a birtok összes borát megkóstolhatjuk, persze erre nem elég egyetlen vacsora. Állítólag olyan palackokat is nyithatunk, amelyek egyetlen borkereskedésben sem kaphatók.
Ahogy beléptünk a hangulatos étterembe, olyan kedves fogadtatásban volt részünk, hogy a képzeletbeli noteszomba már be is írtam az 5/5 pötty értékelést. Az ajtóban minket fogadó úr az "Üdvözlöm a hölgyeket, már nagyon vártuk önöket" köszöntés kíséretében lesegítette a kabátunkat, majd a kollégája gondjaira bízva minket elbúcsúzott tőlünk egy számomra igazán szívet melengető mondattal: "A hölgyek vendégeim egy pohár pezsgőre!". Miután helyet foglaltunk az asztalunknál, már csilingelt is a poharunk egy rozé pezsgővel.
Így indul egy tökéletes csajos este.
Kicsit elgondolkodtunk, hogy a négyfogásos séf menüt válasszuk-e, vagy maradjunk az á la carte-nál. Végül ez utóbbit válaszottuk. Jó döntésnek bizonyult, főleg amikor az előételek előtt megérkeztek az étvágygerjesztő falatkák: egy mini leves, és egy kis fűszeres zsír kovászos kenyérrel.
A. bartántőm kacsamáj terrine-t kért sütőtökkel és homoktövissel, én pedig pácolt lazacot szójával, citrusokkal és gyöngyhagymával. Elsősorban a saját ételemről tudok nyilatkozni, amiről elmondhatom, annyira ízlett, hogy talán egy autentikus japán étteremben sem kaphatnék jobbat.
A. előétele pont az enyém ellentéte: egy igazi hungarikum, amihez egy kortyintásnyi hatputtonyos Tokaji aszút hoztak kísérőnek.
A főétel tekintetében én maradtam a halas vonalnál. Fogast ettem rákkal, beluga lencsével és joghurttal. Ott volt a tányéromon a karácsonyi hal és már az újévi lencse is. Pincérünk egy chardonnay-t ajánlott hozzá, természetesen a saját pincészetből.
A. tányérján a rántott mangalica szűz baby római salátával és füstös remuláddal annyira gusztusos volt és finom, hogy még most is, amikor ezeket a sorokat írom összefutott a nyál a számban. Kísérőnek egy Mária bort kapott ami egy chardonnay furmint házasítás.
Mostanra a hasunkban már csak pont egy desszertnyi hely maradt. Meg egy icipici pezsgőnyi. Ami ugyan A. mákosgubájához járt, de amikor ezt meghallottam, nem is érdekelt már, hogy mi passzolna igazán az én könnyed kókuszos mangós passiógyümölcsös édességemhez. Mert pontosan éreztem, hogy az csakis egy St. Andrea prestige cuvée extra brut lehet! Nem tévedtem!
A boldog mosoly amivel megérkeztünk, végig az arcunkon ragyogott, egészen a kijáratig, ahova pincérünk is elkísért, és itt ismét találkozhatunk az érkezésünkkor minket fogadó úrral. Amikor kiléptünk az utcára, még a számban éreztem a pezsgő és a desszert ízét. A fülemben csengtek a benti dallamok amit a kétszemélyes zenekar játszott, diszkréten aláfestve a vacsorát. És közben arra gondoltam, milyen nagyszerű városban élünk. Ami nemcsak csodaszép, főleg így év végén a karácsonyi fényben úszva, hanem olyan éttermekkel is büszkélkedhet, mint a St. Andrea. Ahol egyből otthon érzi magát az ember. Ahol nemcsak szenzációs ételkreációkat szolgálnak fel a saját borászat remekeivel, de például tökéletesen megfér egymás mellett az asztalon a magyar és a keleti gasztronómia egy-egy gyöngyszeme.
Igazán örülök hogy eljutottam ide, és ezévi éttermi kalandjaim évadzáró állomása lehetett. Boldog új évet kívánok mindenkinek!
2021.12.20
