Idén nem néztük meg a Diótörőt. Későn eszméltünk és már nem tudtunk jegyet venni rá.
A névnapi herendi teadélutánon bár nagyon finomakat ettünk, de a kiszolgálás messze elmaradt attól amit egy ötcsillagos hoteltől elvárnánk, így kicsit rossz szájízzel indultunk haza.
Aztán a héten sehol nem kaptam kacsamellet, így elkeseredetten törni kezdtem a fejem mit készítsek a megálmodott karácsonyi vacsora helyett.
Amikor beugrottam a közeli kis pékségbe, hogy megrendeljem a karácsonyi bejglit, kiderült, hogy előbb lezárták az előrendelést.

Már csak egyetlen dolog óvott meg attól, hogy eltörjön a mécses és sírva fakadjak: az elmaradhatatlan közös karácsonyi vacsora a barátainkkal.

Nagyon vártam a péntek estét. A Párisi udvar előtt találkoztunk és onnan már négyesben sétáltunk a Piarista közbe. A cél a Babel Budapest volt. A “B” betűvel jelölt ajtón belépve a kellemes félhomályba már csak a ránk váró élményre koncentráltam.

Talán az egyik legjobb asztalt kaptuk. Láthattam az egész éttermet, de mégis diszkrét távolságban voltunk a többi vendégtől. A 8 fogásos menü mellett döntöttünk, amihez aztán az extraként választható kaszinó tojást is kértük.

De kezdjük az elején.

Először is a Pierre Peters pincészet remek pezsgőjével megnyitottuk az estét. Csilingeltek a poharak, táncoltak a buborékok.

Menün kívül kaptunk egy csésze consommé-t és mellé egy falat marhatatárral töltött krumplikosarat szarvasgomba “koronával”. Amint megéreztem a szarvasgomba semmivel sem összetéveszthető illatát és ízét nyugodtan hátradőlhettem. Így indul egy tökéletes este!

Az első fogás füstölt angolna volt tormával, almával és narancspiros színben pompázó lazac kaviárral. Mind az étel mind a tálalás telitalálat volt. Szinte sajnáltam megbontani az egyensúlyt, ahogy beleharaptam.

Nem tartozik a kedvenceim közé a rakott krumpli, magamtól eszembe se jutna rendelni. Itt azonban egy percig sem tétováztam amikor belekóstolam a Babel rakott krumpli kreációjába. Pedig a tetejét hajszálvékonyra szeletelt füstölt mangalica szalonna díszítette, amit szintén nem szoktam önszántamból enni. Ezt G. is tudja rólam, és talán ő még nálam is jobban meglepődött ahogy pillantok alatt felfaltam az egészet.

Talán egy étel volt ami kicsit kilógott a sorból: a vörös garnéla. Elismerem a tálalás zseniális volt, ahogy az apróra tört jég darabokra ültették a paradicsommal és planktonnal ízesített rákot, de akár be is cseréltem volna egy másik adag rakott krumplira….

Ha azt mondom, hogy kaszinótojás, senkinek sem kell magyarázni, tudja miről beszélek. Valószínűleg mindenki ismeri az általában franciasalátára ültetett töltött tojásokat, a hidegtálak elmaradhatatlan szereplőjét. Nem először ettük “újragondolt” verzióban, de ez itt valami más volt. Elsőre mindjárt egy op-art művészeti alkotás jutott róla eszembe ahogy a hófehér tojáshabon csillogtak a fekete tokhal kaviár apró szemcséi. 

“Nekem meg pont elfogyott a pezsgőm” - gondoltam magamban. Vagy hangosan ki is mondtam? Mert mire meg mertem bontani a kompozíció tökéletességét már előttem állt egy pohár pezsgő a ház ajándékaként…Ja és a kaszinó tojás? Egyértelműen nekem az este győztese. Kár lett volna kihagyni!

És elérkeztünk a leveshez. Nyikita ukrán séfnek köszönhetően ismét egy szenzációs karácsonyi fogást kanalaztunk. Nem egy klasszikus halászléhez ez, hanem egy könnyed már már “habkönnyű” halleves rombuszhallal és karfiollal.

Ekkor már a Szent Donát pincészet Márga fehérborát kortyolgattunk ami remekül illett például ahhoz a brióshoz amit a főétel előtt kaptunk. Vajjal és tökmagos mártogatóssal kiegészítve tökéletes felvezetés volt  húsos fogáshoz.

Az őz laska- és rókagombanyárs társaságában érkezett, amit előttünk locsoltak meg pecsenyelével. Mit igyunk hozzá? - merült fel a kérdés. A kiszolgáló csapatunk rögtön a rendelkezésünkre állt. A többieknek vörösbor, nekem fehérbor választásban segítettek. Mindegyik nagyon jól kísérő volt a főfogáshoz.

Már csak a desszert volt hátra. Majdnem könnybe lábadt a szemem, amikor feketeribizlivel töltött csokis desszerthez ismét kaviárt kaptunk. Hogy ez nekem eddig még nem jutott eszembe! Csoki és kaviár!

Nem is lehetne már tökéletesebb az este? De, mert még jött a petit fours: egy bergamot mousse és egy Eszterházy torta. Mint két apró karácsonyi csoda a vacsora végén.

Amíg a fiúk a vacsora végén még pálinkával illetve whisky-vel zárták az estet, a képzeletbeli noteszembe jegyzetelve számba vettem mi az amiről feltétlenül írni fogok. Például azt, hogy milyen ötletes is az étterem névválasztása. Hiszen a Babel szóról rögtön Babel tornya jut az ember eszébe, amit a Biblia szerint az emberek olyan magasra akartak építeni, hogy a csúcsa az égig érjen. Ha párhuzamot keresek, akkor látom a hasonlóságot: a sürgő-forgó fiatalos, lendületes és profi személyzet mindent megtesz azért, hogy elérjenek a csúcsra és a vendégeket is felemeljék oda. (Az egyik fogás felszolgálásakor még a séf is meglátogatott minket) És itt még sincs bábeli zűrzavar, mint az ismert történetben. Itt megalkották a bábeli harmóniát.

Hogy tovább fokozzuk a karácsonyi hangulatot az ünnepi kivilágításban úszó Váci utcán elsétáltunk a Vörösmarty térre. A karácsonyi forgatagot nézve már el is fejtettem a legkisebb bosszúságomat is.

Miközben a Diótörőt hallgatva e sorokat írom már minden egyenesbe fordult: a kacsamell a sütőben, a diós és a mákos bejgli pedig a kamrában várja a Szentestét.

2024.12.20.