Van egy kisváros Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Hernád folyó völgyében fekszik, Miskolctól körülbelül 40 kilométerre északkeletre. Nyugatról a Cserehát, keletről a Zempléni-hegység határolja. A város nevezetességei két római katolikus, egy evangélikus, egy református és egy görögkatolikus templom. Biztos vagyok benne, hogy ez az ismertető különösen nem keltette fel senki érdeklődését és kevesen ismertek rá melyik magyar települést jellemeztem. És ha az mondom, hogy itt található Szlovákia tíz legjobb éttermének egyike? Lehet ezzel a segítséggel valaki már egyből rávágja a helyes választ, de lehet, hogy másokat meg jól összezavarok. Nos elárulom: Encsen jártunk az Anyukám mondta étteremben.

Amikor G. benevezett a Boldogkővár Trail futóversenyre, egyből eszünkbe jutott ez az étterem, amit már egyszer korábban - egy kassai kirándulással összekötve - kipróbáltunk. Már hetekkel korábban asztal foglaltam, nem bízva semmit a véletlenre. Mivel a futáshoz energia kell, G. mindig carbonara spagettiből gyűjti be a szénhidrát adagot a versenyek előtt. Így itt volt a remek alkalom, hogy az Olaszországban is megfordult Dudás testvérek receptje alapján készült pastával tunningolja fel magát.

Először 2016-ban hallottam az étteremről, mégpedig a Pasztell étterem mostani tulajdonosától, Nicola Portinaritól, amikor az előző posztban már említett interjúban méltatta az éttermet. Azt mondta, hogy ha jó kávét akar inni, akkor Encsre megy, mert ugyanazt a kávéfajtát használják, amit ő is a két Michelin-csillagos éttermében. Ekkor egyből nyomozni kezdtem.

Dudás Szilárd és Szabolcs évekkel ezelőtt kiköltöztek Itáliába, és egy, a Garda-tó közelében található pizzériában dolgoztak. Mosogatófiúkként kezdték, kitartásuknak köszönhetően azonban mint főpincér és séf tértek haza a valódi olasz pizza készítésének titkával a birtokukban. Aztán az encsi szolgáltatóház sarokhelyiségében található egykori Sarok Presszót tették az ország egyik legjobb vidéki éttermévé.

Mivel Encs 220 kilométerre van Budapesttől, azért ez nem az a távolság ahová csak úgy elugrik az ember vacsorázni. De össze lehet kötni egy kirándulással, egy hosszú hétvégés országjárással, hiszen az Északi-középhegység ezen részén rengeteg látnivaló található: túrázhatunk az erdőkben, hegyeken, megnézhetjük a romvárakban gazdag vidéket, borozhatunk Tokajban, de akár Kassára is elmehetünk hiszen alig 40 perc távolságra van innen.

A mostani főhadiszállásunk Boldogkőváralja volt, de jártunk a regéci várnál, Vizsolyban és helyes kis dimbes-dombos falvakban sétáltunk. Emellett G. 22 kilométert futott a kéktúra útvonal egy szakaszán, amihez energiája bőven volt az előző esti szénégető spagettinek is köszönhetően.

Pénteken este 6 órára foglaltam asztalt, ami jó ötlet volt, mert az étterem legtöbb asztalánál már ültek, és aztán folyamatosan érkeztek további vendégek. Nem csak magyar szót hallottunk magunk körül, és viszonylag hamar észrevettük, hogy sok a visszatérő látogató, a személyzet sokakat ismerősként üdvözölt.

Megkezdtük a válogatást az étlapról és a táblás ajánlatból. Elsőnek házi málna- és bodzaszörpöt rendeltünk (autóval érkeztünk, ezért a vacsora alkoholmentes volt). Végül úgy döntöttünk, hogy felezünk egy előételt, mindketten tésztát eszünk és természetesen édességgel zárjuk a vacsorát.

Ízelítő a kamrából: a feltüntetett finomságok közül hármat lehetett választani, amihez még járt házilag savanyított zöldség és kemencében sült grissini. G. rám bízta a döntést ami a következő lett: érlelt tarja (coppa stagionata), gorgonzola dolce és marinált articsóka. A kapott csemegék remekül egészítették ki egymást, és pont annyira laktunk jól, hogy bőven maradjon hely a gyomorban a folytatáshoz. Külön kiemelném a savanyúságokat, amik roppanósak és édesen ecetesek voltak, pont, ahogyan én szeretem.

Az eredeti spagetti carbonara mondhatni egy egyszerű étel. Nem kell hozzá más, mint a tészta, füstölt szalonna, tojás és parmezán. Nem kell tejszín, ahogy nálunk terjedt el, valószínűleg ezért is szerepel sok esetben a magyar étlapokon az “eredeti” jelző is.

Egyszerű elkészíteni, a hozzávalókat könnyű beszerezni, de azért van pár dolog amire oda kell figyelni. Az alap, hogy a tészta al dente, de sok múlik a gyorsaságon és a hőmérsékleten. Amikor a parmezánnal összekevert tojás a tésztára kerül, el kell találni azt a pillanatot, amikor az már nem válik a rántottává, hanem világossárga krémes mártásként borítja be az ételt.  Itt az érlelt olasz tokaszalonnával készült carbonara hibátlan volt, biztos vagyok benne, hogy bármelyik olasz ristoranteban megállná a helyét!

Az én választásom spenótos mascarponés fazzoletti volt. A zsebkendőről elnevezett tészta leginkább a mi csuszatésztánkra hasonlít. A finom és laktató fogás illatozott a frissen reszelt szerecsendiótól, és mire az utolsó falatokat is megettem, már komoly aggódni kezdtem, hogy mi lesz, ha nem bírok édességet enni...

De olyan nincs! A pavolva friss eperrel, már abban a pillanatban kiabálni kezdett nekem, amikor a fekete táblán megláttam a kiírást. A felszolgáló hölggyel előre leegyeztettem, hogy ha esetleg nem fér belém, akkor a maradékot mindenképpen elviszem. Szerintem, Ti is, akik csak a képet látjátok elhiszitek nekem, hogy nálam bizony ez volt az est fénypontja. Nem is volt szükség csomagolásra. Nem lehetett abbahagyni! Az Anna Pavlova balerina szoknyája ihlette desszertcsoda isteni angol krémmel töltve, roppanós, zamatos eperrel megszórva maga volt a tökéletes finálé.

G. csokis pitéje szintén csábító volt, karamellel, ganache-sel és fehér csokival. Újabb energiabomba a másnapi futáshoz!

Lassan készülődtünk vissza a szállásunkra, hogy G. nem csak feltöltődve, de kipihenve is vághasson neki a másnapi táv lefutásának. Én még mindig a “pavlova-euforia” alatt álltam, amikor búcsút vettünk a helytől. Elköszönéskor azonban sajnálattal konstatáltam, hogy a személyzet észre sem vette távozásunkat. Nyilván mi itt nem vagyunk törzsvendégek, de egy "viszontlátásra" jól esett volna.

Amit a bevezetőben írtam, miszerint az Anyukám mondta, Szlovákia egyik kedvenc étterme lett, nem viccnek szántam. 2019-ben a szlovák Trendonline magazin beválogatta országuk 10 legjobb étterme közé. Tény, hogy északi szomszédunk nem dúskál gourmet célpontokban, a Michelin guide például egyetlen éttermet sem ajánl ott, de az “Anyukám” népszerűsége nem csak ennek köszönhető. Évek óta tartják a színvonalat, minőségi alapanyagokat felhasználva remek ételeket varázsolnak az asztalokra. A málnaszörp például olyan mennyei volt, mit ahogy a dédanyám készítette. 40 év után is emlékszem az ízére és most ezt kóstolhattam újra… Nem véletlen tehát, hogy már Encsen kívül Miskolcon és Debrecenben is ehetünk a pizzájukból. Mi is elhatároztuk, hogy vasárnap hazafelé megállunk Miskolcon, és a Pizza Kávé Világbéke elnevezésű alternatív vendéglátóhelyen ebédelünk.

2022.05.13.

Másnap miután G. nekivágott erdőnek mezőnek, én Boldogkőváralján sétáltam, biztattam az arra futókat, remek fotókat készítettem a falu felett magasodó várról, amikor egy táblát fedeztem fel az egyik kis utcában: TERRA-Boldogkő by Anyukám Mondta. Majd kiugrottam a bőrömből: pizza, málna- és bodzaszörp! Amint a futás után G. kicsit felfrissített magát, már indultunk is ebédelni. A pultnál megrendeltük a pizzaszeleteket, kértünk egy-egy szénsavmentes szörpöt, 2 cortado-t. Kicsit furcsállottam, hogy nem lehetett kártyával fizetni. A pizzaszeletek pár percen belül elkészültek, amiket egy kis ablakon keresztül adta ki nekünk. Az italokra vártunk….vártunk…. vártunk, majd végül visszamentem és újból végigállva a sort érdeklődtem mikorra kaphatjuk meg őket. Ekkor még egy rövid várakozás után végre kiszolgáltak. A kávé inkább egy elrontott lattere hasonlított, a szörp szénsavas, és csak nyomokban véltem felfedezni benne a tegnap esti málnaszörp ízét. A pizza közben teljesen kihűlt.

Vasárnap nem mentünk be Miskolcra.