A sushi is kicsit megosztó étel. Vannak akik meg sem kóstolják azzal az indokkal, hogy ők nem esznek nyers halat. Aztán vannak aki ugyan kóstolták, de nem szeretik. Szerintem sok esetben vagy nem tudtak elvonatkoztatni attól, hogy ők nem esznek nyers halat, vagy lehet, hogy nem tudták pontosan mit kell és hogyan?

Így voltunk ezzel mi is. Nagyon-nagyon rég, amikor az első sushi-házhozszállító cég megjelent Budapesten, egyből rendeltünk tőlük. Ott voltak a tálcán azok a kis rizskarikák hallal, tojással, uborkával töltve, valami fekete bigyóba csomagolva, mellette a kicsit csípős rózsaszín gyömbér, a zöld nagyon csípős wasabi, kis műanyag flakonban a szójaszósz, és a műanyag fű. Hogyan kell ezt enni? Nem volt még internetünk otthon, hogy utána nézzünk, és a Jóbarátok sorozatban is csak beszéltek a sushiról, nem láttuk, hogyan ették. Őszinte leszek: volt egy jó vacsorája a macskánknak aznap este. Aztán nem sokkal később megtudtuk, hogy a kis csomagban mindennek szerepe van. (Csak a műanyag fűnek nincs, legalább is abban a formában, ahogy a legtöbb helyen teszik az étel mellé…)

Jöjjön tehát egy kis sushi gyorstalpaló: a leggyakoribb és legismertebb sushi, a tekercs formájú: van a töltelék, ami leggyakrabban hal vagy valamilyen zöldség, körülötte a rizs, amit aztán algalapba csomagolnak. Ez a maki. Aztán van a nigiri, a rizses halas, kis téglalap alakú falatka. A rizs mindig speciális sushi rizs, amit rizsecettel, sóval és cukorral ízesítenek. Most már tudom, hogy egy igazán jó minőségű maki vagy nigiri önmagában is finom lehet, de akkor az igazi, ha szójaszószba mártjuk, kicsi wasabit és a gyömbért teszünk rá, és hagyjuk, hogy az ízek a szánkban teljesedjenek ki: így kapja meg a falatka a sós és pikáns zamatát.

Manapság már Budapesten is számtalan lehetőség kínálkozik a sushizásra. Mi is rendeltünk már több helyről, a poén kedvéért kipróbáltunk a futószalagos running sushit is a barátnőm lányával, de ettünk a Fuji étteremben és a Nobuban is.

Ősszel egy szekszárdi sushi étteremről szóló cikkre akadtam az interneten. A KOI sushi room tulajdonosa - Hepp Péter - mesélte el, hogy hogyan jutott el az építőipartól a konyháig, a mosogatótól egy sushi bár pultjáig, Amerikába, majd vissza Szekszárdra, a Fürdőház utcában megnyitott saját éttermébe. Egyből nála akartam sushit enni.
Amikor január első hetében Pécsre utaztunk egy pár napos kikapcsolódásra, változtattunk a megszokott “útban Pécsre” programunkon, és a szekszárdi Kávé Háza helyett most a KOI Sushi “szobában” pihentünk meg.
Tényleg csak egy kis szobányi az egész, ha jól számoltam 14 hely van és még 2 a pultnál. Szerencsénk is volt, mert éppen, hogy csak le tudtunk ülni, mert foglalás nélkül érkeztünk. A felszolgáló kedvesen fogadott minket. Az étlapot böngészve változtattunk a programon. Sushit is kérünk majd - de azt csak elvitelre - inkább megpróbálunk mást is a kínálatból, ha már egyszer itt vagyunk.

Egy kicsit talán sokat kellett várnunk az ételekre, pedig a pultban álló fiatalemberek nem tétlenkedtek. De türelmesek voltunk: hallgattuk a diszkréten szóló keleti zenét, megcsodáltuk a szomszéd asztalhoz érkező fogásokat és közben a ház ajándékaként kapott sóval meghintett párolt szójababot eszegettük éhségcsillapítónak.

Úgy döntöttünk, hogy előételként megfelezünk egy sashimi tálat. A sashimi a sushihoz hasonlóan nyers halat tartalmazó étel, de ez a fogás rizs nélkül készül, általában salátaágyon szolgálják fel a jól ismert szójaszósszal, gyömbérrel és wasabival. Mi most háromféle halból kaptuk ízelítőt: vörös tonhal, lazac és tengeri sügér volt a tányéron. Szépen koreografált fogás volt, vidám színekkel kísérve. Kettőnk közül én vagyok a nagyobb sahimi rajongó, nekem már a gondolatra is összefut a nyál a számban, de ez most G-t is lenyűgözte. És nem csak a látványa.

Ezután következtek a főételek.

Tudjátok mi az a poke bowl? Ez Hawaii egyik nemzeti étele, ami a nevét arról a vágástechnikáról kapta, amellyel a halat feldarabolják. Eredetileg a halászok készítették maguknak, méghozzá azokból a nyesedékekből, amelyek a hal feldolgozása során megmaradtak. A darabokat szójaszósszal, csilivel és egyéb fűszerekkel pácolták, és így fogyasztották. Az egyre terjedő népszerűségét annak is köszönheti, hogy az étel lassan kiegészült zöldségekkel, gyümölcsökkel és rizzsel. Manapság pedig már gyakran találkozni csirkés vagy vega változattal is. A hagyományos poke fűszerezést nagymértékben befolyásolták a japán és más ázsiai konyhák is.
Ez az egyszerre laktató és egészséges étel igazi ízkavalkád és nem utolsó sorban remek “fotómodell” hiszen olyan szemet gyönyörködtető látványt nyújt.

A Salmon poke névre hallgató tálban a lazacot apró kockára vágták, pikáns majonézzel összekeverték, gyömbérrel, szójababbal, avokádóval kukoricával japán sütőtökkel kerítették körbe. Mindezek alatt pedig az önmagában is ízletes rizs lapult.

A másik színkavalkádban házi öntetben pácolt felkockázott vörös tonhal volt, ami szintén ropogós zöldségekkel, sushi rizs ágyon érkezett. Tuna poke néven keressétek az étlapon.

Jólakottan üldögéltünk még kicsit a szenzációs ebéd után, és közben megkaptuk a vacsorára szánt kis makikat. Maradtunk az alap verzióknál: avokádós, japán omlettes és vörös tonhalas bújt meg a dobozban.

A barátnőmék jó pár évvel ezelőtt átmenetileg Budapestről Nyíregyházára költöztek, és akkor ott még sehol nem lehetett sushit enni, rendelni. A legközelebbi lehetőség Debrecenben volt. A. itt tanult meg sushit készíteni. Ő tekerte otthon a makikat a családnak, ha ezt szerettek volna enni. Ez jutott eszemben miközben a januári tavaszban az autó felé sétáltunk. Hiszen mi most már célirányosan ejtettünk útban egy vidéki éttermet, mert pontosan itt akarunk sushit enni. És egyáltalán nem bántuk meg. Sőt! Biztos vagyok benne, hogy ha legközelebb erre járunk akkor letérünk a sztrádáról, hogy itt ebédeljünk. És mindenkit csak biztatni tudok, hogy akár hozzánk hasonlóan  egy kis pihenő gyanánt, vagy mondjuk egy szekszárdi borkóstolós kiruccanással összekötve jöjjön el ide. Itt még az is kedvet kap talán aki eddig  nem merte vagy nem akarta kipróbálni a sushit. És még az evőpálcika használata se ijesszen el senkit. Én például többszöri sikertelen próbálkozás után feladtam, hogy megtanulom. Nem akartam tovább stresszelni magam azzal, hogy amikor végre  a számhoz emelem az összekészített falatot, az leesik róla. A rendeléssel egyidőben evőeszközt is kértem és persze kaptam. Igy pálcika nélkül szabadon ettem.

Amúgy gratuláltam magamnak az ötletért, hogy magunkkal vittük a kis makikat, a vacsora is jól sikerült. A japán omlettes sushi például még önmagában is - wasabi és szójaszósz nélkül - isteni finom volt. És ami nem hiányzott, az a műanyag fű. Amiért külön köszönet!