- A Barnabás a Costesben dolgozik! - hívott fel a barátnőm telefonon.
- A Costesek közül melyikben? - kérdeztem, mert azt egyből tudtam, hogy kiről beszél.

Pár hónapja volt csak, hogy elbúcsúztunk Hack Barnabástól Újpesten, az ősszel sajnos végleg bezárt Ételműhely tulajdonosától és séfjétől. Már akkor is reméltük, hogy nem kell sokáig várni és hamarosan újra találkozunk vele. A helyszín pedig nem más, mint a tavaly év végén megnyílt Costes Izakaya, a legújabb “Costes” étterem.

A lehetőség tehát adott volt. Egy vasárnapi ebédre érkeztünk ide.

Az izakayák eredetileg olyan szakét árusító kis üzletek voltak, ahol az italokat meg is lehetett kóstolni. Később már apró falat ételeket is adtak mellé. Napjainkban a bolt jelleg már visszaszorult és leginkább ázsiai ételeket kínáló laza bisztró stílus jellemző rá szerte a világban. Az eddig csak a fine dinning éttermeiről ismert Costes csoport ezúttal egy olyan éttermet álmodott meg, ahol Molnár Márk executive séf kiélheti az ázsiai konyha és éttermi kultúra iránti rajongását. De aki klasszikus japán ételekre vágyik, ne ide jöjjön. Mert ez a hely inkább a távolkeleti ízek olvasztótégelye. Sőt, néha még európai klasszikusok is feltűnnek az étlapon. Ilyen volt például G. főétele is. De erről majd kicsit később ejtek szót.

Eredetileg négyen ebédeltünk volna együtt, de barátaink végül nem tudtak eljönni velünk. Amikor módosítottam az asztalfoglalást, rákérdeztem, hogy Barnabás is ott lesz-e. Kicsit elszomorodtam, amikor azt válaszolták, hogy aznap éppen a Costes Downtown-ban “vendégszerepel”. Annál nagyobb volt az örömünk, amikor jóformán még helyet sem foglaltunk az étteremben és Barnabás megjelent az asztalunknál!

Miután kölcsönösen üdvözöltük egymást, kihasználtuk a lehetőséget, hogy az ételeket leginkább ismerő szakértőtől kérjünk iránymutatást. Az ő javaslatára végül három fogást választottunk előételnek, amit aztán G-vel közösen fogyasztottunk el.

Az első a ceviche negro volt. Kellemes meglepetés, hogy a magát kortárs ázsiai étteremnek nevező helyen Peru egyik nemzeti ételével a ceviche-vel találkozunk. De miért is együnk mindig sashimit, ha japán konyháról van szó. Isteni volt ez a citrussal marinált polip- és ráksaláta fekete habanero szósszal.

A shiitake gombával készült mangalica gyozát szarvasgombaolajjal ízesített szójaszószba mártogattunk. A roppanós tésztájú főtt majd sült batyu pikáns tölteléket rejtett.

A harmadik előételt szándékosan hagytam a végére. Imádtam! Már első pillantásra szinte elolvadtam a látványtól. A türkizkék tányéron trónoló sózott és fermentált zöldségekből álló tradicionális koreai kimchi hófehér porcelánra emlékeztető bivalymozzarella koronát viselt. Íme a nemzetek konyháinak tökéletes fúziója! Ezt mindenkinek ki kell próbálnia! Az általam talán először itt kóstolt japán padlizsánnal pedig nem bírtam betelni.

Mivel egy izakayában ültünk, így mi mást kérhettünk volna kísérőül, mint a japánok ősi alkoholos italát a szakét. A fekete kerámiacsészében felszolgált italt apró kortyokban ittuk, így kiváló kísérője volt az elfogyasztott ételeknek.
Kicsit pihentünk a főételek előtt és körbenéztem a teremben.

Tetszett amit láttam. Lampionszerű lámpák, távolkeleti szobrok, legyezők, szakés üvegek, modern pop art festmények tették hangulatossá a helyet. A helyenként megjelenő indusztriális stílust a mindenhonnan lecsüngő virágok lágyították meg. Óriási ötlet az is, hogy a mosdóban akár manga képregényt is olvashatunk az ajtókon!

G. étele - amire már korábban céloztam - szecsuáni bolognai volt, ami a szinte már hungarikumnak számító házi csuszatésztával készült. Az étlap szerint a marharagut hét órán keresztül párolták, majd szecsuáni borssal és vörös chilivel ízesítették. G. becsülettel küzdött az étellel, de így sem bírta mind megenni. Ahogy értesültünk róla, eddig keveseknek sikerült üresen visszaadni a tányért. A maradék hazajött velünk, így G. még másnap is élvezhette Japán, Olaszország és hazánk találkozóját a tányérján.

A japán robata grillen készült makrélához és marinált jégcsapretekhez még kértem egy kis mézzel és miso mázzal bevont, szezámmaggal megszórt sült karfiolt. Könnyű nyári fogás volt. Evés közben csak egy valami szomorított el: éreztem, hogy a desszertnek már nem marad hely…

Hát, üdv újra Barnabás! Jó volt az izgalmas ételek társaságában ismét találkozni veled. Gyanítom, hogy a közeljövőben újra vendégül láthatsz majd minket. Mert azt, hogy a desszertig most nem jutottunk el a, sürgősen orvosolni kell. Főleg a fekete szezám brulée izgatja a fantáziámat.

Ráadásul mivel nem dolgozom messze a Costes Izakayától, minden alkalommal, ha arra járok, hallom a burrata kimchi hangos kiabálását: "gyere be és egyél meg"!

2023.05.21.