Újabban rákaptunk az egyéjszakás kalandokra. Keresünk valahol nem túl messze Budapesttől egy hangulatos települést, és egy éjszakára kiruccanunk G-vel. Felfedezzük a környéket, sétálunk, megnézzük a nevezetességeket, kávézunk és természetesen valahol eszünk egy finom vacsorát is.

Megint évfordulót ünnepeltünk: ezúttal a Dunakanyart vettük célba, a bájos Zebegény települést. Szállást távol a világ zajától a Natura Hill-ben foglaltuk le.
Négy éve szeptember már jártunk egyszer itt - még a világjárvány idején - és boldogan használtuk ki a lehetőséget, hogy akkor épp nyitva lehettek az éttermek. Szó szerint és átvitt értelemben is ki voltunk éhezve valami jóra. Ültünk a hegytetőn az őszi napsütésben és a teraszon fogyasztottuk el az aznapi spontán bisztró ebédünket. Azért mondom, hogy “aznapi”, mert ez a hely étlappal nem rendelkezik, a séf mindig a foglalások alapján - friss és szezonális alapanyagokból - alkot délben és este.

Vasárnap dél körül indultunk, és röpke fél órás autókázás után már meg is pihentünk Verőcén, a Dunakanyar kapujában. A vasútállomáshoz közel leparkoltunk és a híres keramikus Gorka Géza egykori házát kerestük meg, ami napjainkban múzeumként üzemel. A kertjében pár éve működő Zsengélő kávézóba igyekeztünk, ami abban az épületben kapott helyet, amit egykor a művész a kerámiák kiégetésére használt. Gyönyörű napsütéses meleg idő volt, sokan a kertben ültek, de mi az épületen belül az egykori égető kemence mellé telepedtünk le. Miközben ettünk egy könnyű ebédet, és ittunk egy kávét, a retro tévéből kialakított akváriumban úszkáló aranyhalakat nézhettük.
Aztán úgy alakult, hogy még egy megállót beiktattunk. Mivel a nagymarosi Sakura cukrászdából olyan hangosan kiabáltak az islerek, hogy gyertek be, nem is bírtuk ki, hogy ne menjünk be oda is…

Zebegénynél az egykori szőlőhegyre kanyarodtunk fel, és a Natura Hill táblákat követve érkeztünk meg a hegytetőre. Jártunk már itt, tudtam, hogy mire számítsak. Emlékeztem a birtokot körülölelő hatalmas levendulamezőre is. De az elém táruló varázslatos panoráma most is olyan elementáris erővel hatott rám, mintha most látnám először. Hazánk egyik legszebb pontján álltunk a hegyek ölelésében, alattunk pedig ott kanyargott a Duna. Ez olyan látvány, amivel nem lehet betelni.

A szállásunkat egy nemrég átadott különálló épületben, a LES-ben foglaltam. Tökéletes választás volt. A legfelső szinten volt a szobánk. Itt nincs szükség különösebb lakberendezési praktikákra, dekorációs elemekre, hiszen ott van az a lélegzetelállító kilátás, amit nem lehet sehol megvásárolni. A szoba minden helyiségéből a táj szépségében gyönyörködhettünk. A nap melegen sütött, szélcsend volt, szinte nem is mozdult a levegő, csiripeltek a madarak, a kanyarodó Dunán csillogott a napfény… Naplementéig a teraszon üldögéltünk.

A vacsora este 6 órakor kezdődött a slow food jegyében.
Mit értünk ezalatt? A slow food megnevezés tulajdonképpen fricskaként született meg a gyorséttermek „fast food” elnevezésére reagálva és nem jelent mást, mint, hogy az emberek kicsit lelassulva, a gasztronómiai élményekre koncentrálva, kényelmesen fogyasszák el az eléjük kerülő ételt. A slow food mozgalom elsődleges célja a helyi gasztro-kulturális értékek megőrzése, azok sikeres hasznosítása. Ez a cél itt is. A Natura Hill konyhájában törekszenek a regionalitásra, és amit csak lehet azt környékbeli, börzsönyi kistermelőktől szereznek be. Ráadásul az elmúlt években már saját zöldséges kertjük is lett, amit igyekeznek maximálisan kihasználni. Sok mindent tartósítanak, savanyítanak, szárítanak, aszalnak. Mindezek visszaköszöntek a tányérunkon is.

Már teljesen sötét volt amikor felsétáltunk a főépületbe, ahol vacsorát szolgálták fel. Mivel hagyományos étlappal nem rendelkezik a hely, felszolgálónak érdeklődött, hogy szeretnék-e előre tudni az aznapi 4+2 fogásos menüsort. Az ételenkénti meglepetést választottuk.
Amíg az amuse bouche-ra vártunk proseccot kortyolgattunk.

Az első falatkával engem rögtön megbabonáztak: Turbolyás, szójás cékla, hozzá krémes sárgájú tojás, halikra és pirított tökmag. Egyből szerelem volt.

Előételnek sonkát kaptunk, fokhagymacsipsszel, mustárral és mustármaggal, savanyított retekkel és fügével. Nekem a füge annyira nem ízlett, de G. önként vállalkozott, hogy az enyémet is megeszi.  A sárga házi mustár isteni volt!

A mályvaszínű leves igazán meglepett. Lilakáposztából készült, amiről nem feltétlenül egy leves jut eszünkbe elsőre. Nem csak a színe volt gyönyörű, hanem az íze is nagyszerűen harmonizált a levesbetéttel, ami birsalma, füstölt tokhal és kapor volt.

Gombákkal, csicsókával és kvaszcsipsszel ölelve érkezett a szarvasgerinc. Nem vagyok egy nagy steak rajongó, de a kétféleképpen elkészített csicsókával együtt "nagy duzzogva" mind megettem! Jelentem, a kvasz pedig csipsz formájában sokkal jobban ízlett, mint ha pohárban kaptam volna.

Nagyon finom volt a vagány kinézetű desszert is, amihez mi újabb pohár proseccot kértünk ki. Jól illett az aszalt sárgabarackos túrókrémhez is, amit baracklekvárral pettyeztek és mákmorzsával hintettek meg.

Búcsúzóul kaptunk még egy kis levendulás törökmézet - mint helyi specialitást a saját levendulásból - és egy-egy gyümölcsös gumicukrot.

Jólakottan búcsúztunk el a fiatalos és lelkes személyzettől. Jól is esett a rövid séta a LES-be “hazafelé” menet.

Reggel sajnos ködös, szeles esős időre ébredtünk. A tervezett kirándulásunk így elmaradt. A szoba hatalmas ablakain keresztül az ágyból néztük a tájat, ami egy újabb arcát mutatta meg ma nekünk. De higgyétek el, ennek is megvolt a varázsa!

Ezek után mindenkinek csak ajánlani tudom: egyéjszakás kalandra fel! 

2024.02.18.