Minden két pohár helyi lowlandi whisky-vel kezdődött Glasgow-ban a Piper bárban.

Estefelé érkeztünk a skót nagyvárosba, és a szállásunkon nem sokat időzve egyből felfedező útra indultunk. Konkrét célunk nem volt, a George Square felé sétáltunk, ami a város legfontosabb tere. Mivel éppen csöpögni kezdett az eső, az élő zenével hívogató fentebb már megnevezett bárba húzódtunk be. Amikor a bárpulton ránk kacsingató whiskys üvegeket megláttuk, egyből tudtunk, hogy skóciai gasztronómiai kalandozásunk elrajtolt.
A csapos lányra bíztuk a választást, mi csak annyit kértünk, hogy környékbeli főzdéből származzon az ital. A fahordóból készült pulton támaszkodva kortyolgattuk az “élet vizét” (aqua vitae, amelyik szóból a whisky-t származtatják) hallgattuk a gitárost és mindketten egyetértettünk abban, hogy nagy izgalmak várnak még ránk a tavak, hegyek, szurdokok, bárányok fantasztikus országában.

Ugyan csak két éjszakát maradtunk a városban, de mivel a bár kijárata felett elhelyezett feliratok között még magyarul is visszavártak minket, természetes, hogy a búcsúkoccintásra is ide tértünk be.

A körút során tartottuk magunkat az első napon meghozott szabályokhoz: csak az adott környékről származó whiskyt fogyasztottuk.

Ettől csak egy esetben tértünk el. Invernessben - a Skót-felföld fővárosában - meglátogattuk a Malt Room névre hallgató, a skót nemzeti italra specializálódott whisky bárt.

Itt lehetőségünk volt tematikus kóstolásra. A “Meet the Locals” sor Highland régióból, a “The Tour of Scotland” pedig az egész ország területéről származó három-három single malt whiskyjét sorakoztattat fel. Még rövid ismertetést is kaptunk a szakértő pincértől, akinek a javaslatára az italokat megkóstoltuk tisztán és néhány csepp vízzel higítva is. Remek hangulatban zárult az este.

Amikor utazásunkat tervezni kezdtük, csak úgy véletlenszerűen kinyitottam az egyik útikönyvemet, ami éppen a glasgow-i Willow Tearoom-nál nyílt ki. A teaháznak helyet adó épület - a homlokzattól kezdve a belső terek kialakításán, a bútorokon, világítótesteken, szőnyegeken, fali dekorációkon át- a Charles Rennie Mackintosh skót építész, formatervező keze nyomát dicsérik. A szecesszió egyik előfutára volt a Brit-szigeteken. A közép-európai szecesszióhoz szokott szememnek szinte teljesen új és meglepő forma és színvilága már önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy még itthonról asztalt foglaljak két főre egy hagyományos délutáni teára a Willow-ba.
Azt hiszem, hogy az nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a tea és a teázás európai fellegvára Nagy Britannia. Milyen szerencse, hogy Skóciában ugyanúgy hagyománya van az afternoon tea-nek, mint Angliában. Mivel G. és én minden évben legalább egyszer Budapesten is élünk ennek a szenvedélyünknek, ezért vétek lett volna kihagyni pont itt Glasgowban ezt a lehetőséget.
A több oldalas teamenüből G. egy Russian Caravan kissé füstös ízű teát, én pedig az 1903 Blend névre hallgató saját keveréket választottam.

A kék mintás porcelán emeletes tálaló legalsó szintjére sajtos, tonhalas, csirkés és marhahúsos szendvicset, középre az elmaradhatatlan scone-okat lekvárral és clotted-cream-el, legfelülre pedig epres lepényt, ribizlis macaront, earl grey opera szeletet, és egy mangós, passiógyümölcsös süteményt helyeztek.
Odakint időközben eleredt az eső. Ez nem meglepő Skóciában, de a forró teát kortyolgatva, az elénk pakolt finomságokat eszegetve nem is érdekelt minket.
Engem a scone bűvölt el és a clotted cream. Egyiket sem most ettem először, de be kell vallanom valamit: ha a hátralévő egy hétben már egyszer sem sikerült volna jó ételhez jutnom, részemről a gasztronómiai élmény így is teljes lett volna.

Szerencsére a gasztronómia kalandozásnak nemcsak, hogy nem volt vége, de most kezdődött csak el igazán!
Számomra kicsit meglepő módon, a skót kulinária számtalan izgalmas fogásával ismerkedhettünk meg.

Haladjunk időrendben és kezdjük a reggelivel. Nem nagyon különbözik az angoltól, de itt skót névre hallgat: tojás, bacon, sült kolbász, gomba, grillezett paradicsom, a magyar véres hurkára emlékeztető black pudding, paradicsomos bab. Ezen kívül kaptunk hozzá a rösztire hasonlító hash browns-t valamint potato scone-t, ami egy palacsinta-szerű lepényke. Egy ilyen reggeli után az ember nem hamar éhezik meg. Szerintem ha Skócia nem bírna annyi eszméletlenül szép és hívogató látnivalóval, a legtöbb turista a reggeli után inkább visszabújna aludni és fel sem kelne a délutáni tea előtt.

Napközben általában csak kávéztunk és ettünk mellé valamilyen édes vagy sós süteményt. A kávéról inkább hallgatok, de tudjuk: itt a tea az úr. De a sütemények! Azon kívül, hogy shortbread nélkül nem telt egy nap sem, ettünk citromos és rebarbarás pitét, mazsolás csigát, ginger bread-et, bread pudding-ot, spenótos pitét és még sorolhatnám…

Mielőtt a tenger gyümölcseire rátérnék jelentem, hogy haggist többször is ettünk, és egyszerűen imádtuk! Aki nem ismerné annak elárulom, hogy ez egy birka- vagy borjúbelsőségből készült, faggyúval, hagymával, zabliszttel és fűszerekkel ízesített juhbélbe vagy birkabendőbe töltött a skót nemzeti eledel. Robert Burns a “skótok Petőfije” még verset is írt hozzá. Főként előételként kaptuk, hol magában, hol black és white pudding vagy krumpli és karórépa kíséretében. Kötelező megkóstolni!

Ha tenger mellett nyaralunk, akkor egyszerűen képtelenség lenne kihagyni a helyi halételeket.

Ettünk kagylót, tőkehalat, foltos tőkehalat, hallevest. Persze a klasszikus, a sörtésztában sült fish and chips sem maradhatott el: Skye szigeten Portree városban akadtunk rá egy kis kifőzdére, ahol elvitelre vettünk egy adagot, amit aztán a mólónál a mellettünk köröző sirályok társaságában fogyasztottunk el. Örülök, hogy a helyről, csak később olvastam el korábbi vendégek sokszor negatív véleményét, mert akkor valószínűleg ki is hagytuk volna ezt a helyet. Mi a halat ropogós bundában, ízletesen elkészítve kaptuk, még a sült krumpli is mennyei volt, pedig nem vagyok különösen oda érte. A halat amúgy pont egy magyar fiú sütötte, ő volt az első hazánkfia akivel összefutottunk.

És még valami. Először azt akartam írni, hogy zárójelben megjegyezném, de nem! Ezzel inkább eldicsekednék: a falra kihelyezett képek szerint III.Károly király (még trónörökösként) is járt itt pár évvel ezelőtt. Aki nem hiszi keressen rá az interneten, a Daily Mail cikke megerősíti ezt.

Az utolsó estét egy alig kétezres lakosú - elsősorban whiskyfőzdéjéről ismert - bájos vidéki kisvárosban, Aberfeldy-ben töltöttük. Itt ismét egy tipikus skót étellel a cullen skink-el ismerkedhettünk meg. Ez egy tejes halászlé ami füstölt foltos tőkehalból, burgonyából, hagymából, tejjel vagy tejszínnel elkeverve készül. Olyannyira ízlett, hogy alig értünk haza, már kerestem azt az üzletet, ahol füstölt tőkehalat tudok venni, hogy itthon magunknak is elkészíthessem ezt.

A vacsora közben megbeszéltük, hogy Skóciába mindenképpen visszajövünk, és ezt a döntést koccintásssal “szentesítettük” is. Nem árulok el nagy titkot: Aberfeldy whisky volt a pohárban!

2024.05.21-29.

További képek:

https://www.instagram.com/emmaasszony/